Miért nézünk sorozatokat?

Mint több mai „fekete bárány” – például a mobiltelefon, a számítógépes játékok – a sorozat szó is ellenérzést vált ki sokakban. Ahogyan az ismert filmes szolgáltatók neve hallatán is van, aki legyint vagy akár dühös is lesz, mert szerinte a sorozatnézés nem tesz jót.

Amilyen sokfélék vagyunk, nagyjából olyan sokrétű az ehhez a témához való hozzáállás is.
Viszont, azt mondani, hogy a sorozat a mai világ szüleménye, hogy ezért káros a streaming szolgáltatók megjelenése, nem igazán fedi a valóságot.

Image by Freepik


Régi idők mozija – is

Belegondolva, hogy mikor láttam először tévésorozatot, magam is meglepődtem, hogy már a hetvenes években is rajongtunk értük. Akkor, amikor még csak fekete-fehér tévéadás szórakoztatta a családokat.

Az első sorozat élményem az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című német sci-fi tévéfilm sorozat volt. Hét részből állt, németországi premierje 1966. szeptember 17-én volt, a Magyar Televízió 1968-ban mutatta be először, elsöprő sikerrel.
Majd következett A Tenkes kapitánya, az 1963-ban készült, 1964-ben vetített, 13 részes, fekete-fehér magyar televíziós sorozat. Érdemes tudni, hogy ez volt a Magyar Televízió első és egyik legsikeresebb sorozata.
A mai napig nagy hatással van rám az 1981-ben bemutatott Jókai Mór: A névtelen vár című regényéből készült hatrészes magyar sorozat és a Sándor Mátyás, az 1979-ben készült, szintén hatrészes, színes magyar–olasz–francia–NSZK tévéfilm sorozat, amely Jules Verne azonos című regénye alapján készült. Ebből is látszik, hogy a sorozat a magyar filmgyártásban is fontos szerepet töltött be – már régen is.


Szintén nem mai az Onedin család, a brit BBC sorozata, amelyet 1971. és 1980. között forgattak. Itthon a hetvenes évek közepén került műsorra – és szinte nem volt olyan, aki ne követte volna a család történetét.

A bűnügyi téma mindig nyerő

A régebbieknél maradva, kedvelt sorozat volt az 1973-ban készült Derrick című bűnügyi sorozat, amelyet Magyarországon a Magyar Televízió sugárzott 1978-tól. Tény, hogy minden epizód egy-egy külön esetet dolgozott fel – de izgalmas volt és hetente vártuk az újabb részeket.
Kihagyhatatlan volt ebben az időben a Petrocelli, az 1974 és 1976 között forgatott, negyvennégy részes amerikai bűnügyi tévéfilm sorozat is. Az 1980-as években Magyarországon is nagy sikerrel vetítették, a különböző tévécsatornák időről időre mind a mai napig műsoron tartják.

Image by Drazen Zigic on Freepik

Ha pedig bűnügyi sorozat, akkor kihagyhatatlan a Columbo, a mindig az utolsó kérdésével leleplező hadnagy nyomozásainak története. A Columbo első epizódját 1968-ban mutatták be az Egyesült Államokban, nálunk pedig a hetvenes években került műsorra. Népszerűsége változatlanul töretlen, a sorozat epizódjait Magyarországon azóta is adják, és DVD-n is megjelentek.

Gyerekkorom emlékezetes filmje volt még a Gyökerek (Roots), amely Alex Haley afroamerikai író 1976-ban megjelent dokumentumregénye alapján készült amerikai televíziós minisorozat. Nálunk a hetvenes évek legvégén került adásba – és abban az időben mindenki tudta, hogy ki is az a Kunta Kinte.


Mindez az áttekintés azért is fontos, mert maga a sorozat műfaja nem mai keletű, gondoljunk csak (a teljesség igénye nélkül) a későbbiekben vetített Dallas-ra, Miami Vice-ra, a Magnumra, a Szomszédokra, a Barátok közt-re, vagy a kilencvenes években megjelenő, olykor akár száz részes latin-amerikai szappanoperákra, a kórházas-, majd az újabb bűnügyi sorozatokra – amelyek nagyon sok embert ültettek éveken át a televízió elé.

A mérték mindig fontos

Ezek alapján talán kimondható, hogy a nézők nem az új streaming szolgáltatók kínálata miatt kedvelték meg, kapcsolódtak rá erre a műfajra. Tény, hogy most sokkal több sorozat készül, hogy sokkal nagyobb mennyiségben elérhetőek. De ez nem jelenti azt, hogy csak ezért valamilyen káros szenvedéllyé váltak volna.

Image by Freepik

Mint mindenben, itt is a mérték a fontos, az, hogy ne engedjük, hogy teljesen beszippantson a képernyő.
(Persze, ezt egy jó könyv ugyanúgy megteszi, nem csak a tévéműsor. Az olvasás azonban mára elismert, dicséretes tevékenység lett, míg a tévénézés inkább nemtetszést vált ki.)
A sorozatfüggőség sokak szerint „választás” kérdése is és leginkább az egyén akaratgyengeségének bizonyítéka. Hiszen, ahogy egyes vélemények olvashatóak ezzel kapcsolatban: nem kötelező nézni, valamint, mindig ott van a távirányító és rajta a kikapcsoló gomb.

Miért nézzük?

A napokban megkértem az egyik streaming szolgáltató közösségi média-csoportját, hogy szavazzanak a témában. Miért nézünk sorozatot? – ez volt a kérdés. A két napos felmérésben 852-en szavaztak – néhányan új nézőpontokat is behoztak.
Lássuk, mit gondolnak ők.

  • Kikapcsol, szórakoztat – nem csak másfél, két órára, mint egy film 42%
  • Részletesebben, hosszabban vihető a téma, a történet 22%
  • Jó program, akár hosszabb ideig 10%
  • A sorozatokban a filmekhez képest többet láthatom a kedvelt színészeket 2%
  • Több izgalom, fordulat, cselekmény, több karakter fér bele 12%
  • Nehezebben alszom bele, mint a filmbe 0%
  • Rugalmasan kezelhetem a rá fordított időt, hangulat, lehetőség szerint
    akár egy rész, akár hét rész, akár maraton 11%
  • Mert sokkal több sorozat van, mint film 0%
  • Nyelvtanulás 1%
  • Családtagokká válnak a szereplők 1%
Szavazatok – grafikonnal

További szempontok

A szavazáson kívül az alábbiakat jelezték még a „sorozat nézők” – amelyek szintén érdekes szempontok lehetnek.

"Nem kell minden egyes alkalommal újra és újra felfogni, hogy ki kicsoda, ki kivel harcol, mi az alap szitu, plusz kisebb eséllyel kezdek bele olyanba, ami nem tetszik, mert csak ritkábban kezdek bele egyáltalán valami újba."

"Általában befejezett sorozatokat nézek, nem baj a több éves, így nem kell várni a következő évadot... aztán a bioritmusom diktálja, hogy milyen ütemben nézem végig!"

"Nálam a minisorozatok a nyerők. Hosszabb, tartalmasabb mint egy film, de nincs úgy elnyújtva, hogy elunjam, illetve nem kell éveket várni új részekre."

"Nekem egyszerű a dolog. Nincs kedvem állandóan keresgélni valamit. A sorozat leköt egy időre, megoldja azt a problémát, hogy állandóan böngésszek. Persze, ha jó a sorozat."

"Sok kisgyerekes ismerősömtől hallom ugyanazt: Rövidebb. Nincs időm, energiám, agykapacitásom 2 órás filmre, 40 perces sorozatrészre viszont igen."

"Én például azért szeretem a több évados (jó) sorozatokat, mert annyira hozzám tudnak nőni a karakterek. Mikor heteken át, ugyanazokat a szereplőket, történetet követed és vége lesz, pár napig nagyon hiányoznak."
Image by drobotdean on Freepik

Úgy tűnik, a sorozat műfaja változatlanul népszerű, a teljesen racionális indokoktól kezdve az érzelmi vonalon át egészen addig, hogy több sorozatnak is van működő rajongói klubja, ahol követik a szereplőket, a stábot, figyelik, hogy készül-e új évad. És ezt olyannyira komolyan veszik sokszor a filmesek is, hogy előfordult már, hogy a rajongók kérésére hosszabbítottak meg egy-egy sorozatot újabb évadokkal.

Arra a kérdésre, hogy miért nézzük a sorozatokat, mindenki magában találja meg a választ. Ha azonban máshol is keresnénk az indokot, a fentiek alapján, úgy tűnik, leginkább azért, mert szeretjük őket.

Nyitókép: Image by Freepik
Forrás: Wikipédia

Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE!
Köszönjük!

EZ IS ÉRDEKELHET: