Azt hittem visszasétálhatok, vissza az életedbe, és minden olyan lesz, mintha soha el se mentem volna. Azt gondoltam a dolgok majd mennek tovább, mint előtte, hiszen alig néhány hét múlt el.
Azt gondoltam, a kötelék köztünk megmaradt, te vársz rám, én megjelenek, és remekül megleszünk.
Azt hittem megbántottalak, és boldogtalan vagy, és fájt arra gondolnom, hogy megbántottalak. De most azt látom, te közben találtál valakit, akivel boldog vagy, és látnom téged boldognak valaki más oldalán, ez ezerszer jobban fáj.
Bárcsak hamarabb visszajöttem volna.. vagy dehogy. Bárcsak soha ne hagytalak volna el. Most minden másképp lenne.
Azt szokták mondani, hogy ne bánjunk meg semmit, én most mégis…
Belenézek a tükörbe, és a homlokomon ott a felirat: BOLOND! És őrjítő dühöt érzek, de csakis magamra lehetek dühös. Mert én voltam az, aki elmentem. Félredobtalak, félredobtam a közös életünket, és azt hittem, mindent visszacsinálhatok. És te majd tárt karokkal vársz, és ott folytatjuk, ahol én félredobtam.
És most ég az arcomon a képletes pofon, amit akkor kaptam, mikor boldog mosolyod láttam felragyogni – más karjában.
Azt hittem visszasétálhatok, vissza az életedbe, és minden olyan lesz, mintha soha nem mentem volna el. Azt gondoltam a dolgok majd mennek tovább, mint előtte…. de tévedtem.
Nagyot hibáztam. És már nincs visszaút.
EZ IS ÉRDEKELHET: EGY, AKIT SOSEM FELEJTESZ