A kis herceg atyjának lélekmelengető gondolatai

Antoine de Saint-Exupéry minden volt, csak nem átlagos. Haditengerésznek készült, majd építésznek, végül hivatásos pilóta lett belőle. Nem bírt egy helyben megmaradni sokáig, fűtötte a felfedezés vágya.

Jól megmutatkozott ez abban is, hogy nem csak kontinensről-kontinensre, hanem nőtől-nőig is szállt.

Első novellája A pilóta nem lett nagy siker. Aztán a regénye, amelyet a Szaharában megélt élmények hatására írt meg, már sokkal ismertebb lett. Dél Amerikáig kellett mennie, hogy megtalálja élete szerelmét. A festőnőként, színésznőként és írónőként is elismert Consuelo Suncín Sandoval Zecena lett méltó párja.

,,A múló időt ne úgy fogjuk fel, mint ami koptat és elveszejt, ne egy marék homokot lássunk benne, hanem valamit, amiben kiteljesedünk!

1935-ben repülőversenyen indult Antoine, de repülőgépével lezuhant Egyiptomban. Négy napig bolyongott élelem és víz nélkül, mire nyomára akadtak. Meg is írta az élményből az Ember földje című regényét. Aztán magánéleti gondjai akadtak, elkezdett inni és elbocsátották a légierőtől.

Ez is érdekelhet: Mindenkinek joga van az őrültségéhez -Salvador Dali

Mikor kitört a világháború Amerikába ment. 1943-ban New Yorkban írta meg legismertebb könyvét, A kis herceget. Franciaországban nem adták ki könyvét ekkor, mert de Gaulle-t sokszor kritizálta. Aztán barátai közbenjárására mégis megengedték neki, hogy repüljön a légierő kötelékében. El is indul nem sokkal később, 1944. július 31-én egy felderítőútra, amiről sosem tért vissza.

1975-ben elneveztek róla egy aszteroidát, bár azt sem sértette volna önérzetét, ha a B 612-es bolygó elnevezést kapja az égitest.

,,Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.

A Kis herceget nem lehet elégszer elolvasni. Imádjuk, mert ha meg is ríkat minket, mégis mindig a szívünkkel látunk általa. Ennek ellenére ma nem csak eme ismert írásából, hanem más könyveiből származó gondolatokból is szemezgettünk. Mert Antoine de Saint-Exupéry gondolatai simogatják a lelkünk.

,,Szeretsz, mert szeretsz.
A szeretetnek nincs semmiféle észoka.

,,Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást.

,,Adni azt jelenti, hogy hidat versz magányod szakadéka felett.

,,A jövő soha nem más, mint rendrakásra váró jelen. Nem előre kell látnod, hanem el kell szenvedned.

,,Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

,,Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.

A léleknek is létezik hazája: a dolgok lényegének birodalmában.

,,A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.

,,Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

,,A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.

,,A mosolyban egymásra találunk, nyelvek, kasztok, pártok felett.

,,A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.

,,Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol egy kutat rejt.

1 Hozzászólás
  1. Én gyűjtöm a kis herceg – történeteit .Sőt maga a könyv is megvan .Kislányomtól örököltem Amit már az osztálya rongyosra olvasott . Itt fordítva történt ,én örököltem Tőle .Ajellegzetes fotóját lerajzolta és érettségikor ott lapult a táskájában. NEKI NEM KISMALACA VOLT ,HANEM A RÓKA ÉS A KIS HERCEG PÁRBESZÉDJE VOLT .LE IS ÉRETTSÉGIZETT KITÜNŐRE …

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.