Ahogy öregszünk, érzelmileg és intellektuálisan is fel kell nőnünk. Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni – önmagunkért és a környezetünkért. Lehet, hogy nem szeretjük a háztartással, munkával járó felelősséget vagy vállalni a hibáinkat, de ezek olyan nagyon is valós dolgok, amiket minden felnőttnek meg kell tennie.
Néhányan azonban megtagadhatják a felelősségek felvállalását, tudatosan vagy öntudatlanul kerülve a felnőtté válás valóságát – akárcsak Peter Pan karaktere James M. Barrie 1911-es, Peter és Wendy című regényében, valamint az ezen alapuló filmekben és színdarabokban.
Találóan Pán Péter-szindrómának nevezik, amikor egy felnőtt nem hajlandó a felelősségvállalásra, és inkább egy gyermek érzelmi vonásait mutatja.
A Pán Péter-szindróma egy nem hivatalos diagnózis vagy mentális egészségi állapot, amit Dan Kiley pszichológus és pszichoanalitikus alkotott meg 1983- as The Peter Pan Syndrome: Men Who Have Never Grown Up című könyvében.
Azok az emberek, akiknek Pán Péter komplexusa van, úgy érzik, nem tudnak vagy nem akarnak felnőni. Nem akarnak felnőtt szemszögből és attitűddel szembenézni az élettel, a jövővel.
A Pán Péterrel kapcsolatban állóknak gyakran Wendyként kell szolgálniuk, és olyan feladatokat kell ellátniuk, amelyekről Péter úgy gondolja, hogy nem léteznek.
Kényszer vagy kényelem? – A mamahotel jelenség
Mi is az a Pán Péter-szindróma pontosan?
Pán Péter-szindróma olyan felnőtteket érint, akik nem akarnak felnőni, vagy nem akarják vállalni a korukkal együtt járó felelősséget. Egyfajta érzelmi éretlenség, ami általában a férfiakat érinti, és napjainkban egyre gyakoribb jelenség.
A Pán Péter-szindróma okai:
A szindróma oka, amely a férfiakat gyakrabban érinti, mint a nőket, általában gyermekkorban gyökerezik.
Legtöbbször azokra jellemző, akik úgy érzik, gyerekkorukban nem szerették őket, emiatt mikor felnőnek, a felnőtt létben szorongatja őket a biztonság és a védelem hiánya, emiatt az általuk ismert világban keresnek menedéket, a gyerekek világában, a gyerekes viselkedés és az elköteleződések nélküli világában, ott, ahol mások gondoskodnak róluk, függetlenül a kapcsolat körülményeitől és feltételeitől.
Ok lehet:
Elrontott gyermekkor: Sok esetben a szülők mindent megadnak, amit a gyerekek gyermekkorukban akarnak. Így a „nem” szót soha nem használják, és a gyerekek olyan környezetben nőnek fel, ahol mindent megkapnak. Amikor ezek a gyerekek felnőnek, nem ismerik az erőfeszítés értékét, és gyakran szenvednek a Pán Péter-komplexustól. A túldicsért, túlóvott gyerekeknél is rendszeresen kialakul a komplexus.
Zaklató gyermekkor: Azoknál a gyerekeknél, akik fiatalon bántalmazást szenvednek el, fennáll annak a lehetősége, hogy felnőttként Pán Péter-szindrómában szenvednek, mert nem volt jó a gyerekkoruk.
Melyek a fő tünetek?
Éretlen és nárcisztikus személyiségek: A lázadás, a függőség, a harag vagy a társaikkal való együttérzés képtelensége olyan érzelmek, amelyek általában dominálnak jellemükben. Csak úgy, mint a gyerekek, csakis önmagukkal foglalkoznak.
Nem fogadják el az öregedést: Még a testi növekedés folyamatát is megpróbálják megállítani, és például gyerekesen öltözködnek. Akár mindenféle fiatalító kezelésen is áteshetnek, még akkor is, ha nincs rá szükségük.
Nehézségeik vannak a személyes kapcsolataikban, mind a barátokkal, mind a partnerekkel: A Pán Péter-szindrómások saját felelősségüket másokra ruházzák, és őket hibáztatják, ha valami elromlik. Ez megnehezíti bármilyen stabil és tartós kapcsolat kialakítását. Csak felszínes kapcsolatokra képesek, amelyekben nincs semmilyen típusú elkötelezettség. Ha lenne, az azt jelentené, hogy felelősséget kell vállalni, és az érzelmi érettség azonos szintjére kell helyezniük magukat a másik személlyel. A Pán Péter-szindrómában szenvedők legtöbbször elszigetelik magukat a társadalomtól.
A szakmai érdeklődés hiánya: A szindróma egyik legszembetűnőbb tünete éppen a munka iránti érdeklődés hiánya. Olyannyira, hogy ezek az emberek egyik munkahelyről a másikra ugrálnak, vagy akár megpróbálnak nem dolgozni, és kihasználnak másokat.
Kábítószerrel és alkohollal való visszaélés: Nagyon gyakoriak az olyan esetek, amikor a szindrómások az alkoholizmust vagy a kábítószer-függőséget használják fel ennek a rögeszmés nosztalgiának a kompenzálására.
Nem vállalják a felelősséget: A Pán Péter-komplexusban szenvedő személyek mindig mindenért másokat hibáztatnak. Soha nem vállalnak felelősséget a saját hibáikért.
Nem akarnak fejlődni: A szindrómások egyik legnegatívabb vonása az, hogy nem hajlandók fejlődni. Nem akarnak jó irányba változni, még akkor sem, ha látják az életükben felmerülő összes problémát.
A Pán Péter-szindróma legtöbbször azoknál az embereknél jelentkezik, akik képtelenek megbirkózni a felnőtt élet felelősségével. Mivel ezeket a „felnőtt” készségeket nem tanítják, egyesek azt tapasztalhatják, hogy összeomlanak, amikor rákényszerülnek a felelősségre.
nyitókép: Image by freepik