– Tennap cseréltem egy zsák dijót pityókával a zoroszhegyiekkel – mondta boldogan nagyanyám, miközben elém tett egy tányér szép világos dióbelet.
– Kóstolmeg, nezzmeg milyen finom, ne féjj nem avas, s a héja olyan mind a pappír. Ha kettőt esszenyomsz meg es törik, még kalapács se kell hézza – áradozott tovább mama, bizonygatva, hogy mennyire jó vásárt kötött a kütyőssel. Közben tata is bejött a fahasogatóból és ő is eldicsekedte, hogy ugyancsak tegnap olyan, de olyan szilvapálinkát sikerült cserélni a szatmáriakkal szintén széklyvalutáért. És már ment is a bizonyítékért.
Természetesen mamának is hozott egy poharat, akiről tudta, hogy soha nem iszik alkoholt. Módszeresen kitöltötte a két pohárba.
– Te Emre, hát jól tudod, hogy nem iszok – mondta mama perlekedően.
– Nem baj Márci, ne izgazsd magadot, me nem veszik kárba – mondta tata, és felemelte az egyik poharat, majd a másikhoz konccintotta:
– No Isten Isten. Jó egészségünkre – mondta, majd magasra emelte a poharat, és egy hatásra kiitta.
A székely ember úgy mérte le, hogy milyen a pálinka, hogy milyen pofát vágtak utána. Ha jó erős volt, akkor illett jó hülye pofát vágni, ha gyenge volt, akkor megjegyezéseket tettek. Nagyapám csak szeneltvíznek hívta, Pista bácsi kicsit tovább ment, mert ő mindig legyintett és azt mondta:
– No, ez olyan, mind a szűzleán piseje. Nagyapám fintorgását elnézve igen igen jóféle lehetett a pálinka. Aztán amikor meg tudott szólalni, akkor hangot is adott neki:
– No, ez igen, e téleg pálinka. Olyan, hogy ettől a zoroszhegyi bajussza es kiigyenesedne. Miután minden tegnapi csereáru tesztelve lett, nagyanyám megszólalt:
-Te, ne süssünk valami finomat?
Ahogy ezt a felajánlást meghallottam, lelki szemeim előtt megjelent az Eszterházy torta.
– Süthetünk. Mondjuk….Eszterházyt – válaszoltam mosolyogva.
– Én es eppe erre gondoltam – vágott mama a szemével. Tudta, hogy ez a kedvencem.Volt diói is, tojás is bőven, vaj pedig egy sütő asszonynál mindig akadt.
Már indult is a kamrába kipakolni a hozzávalókat.
– Jere – intett, és a hatalmas, zöld komponás mérleget már a kezembe is adta. Rutinos volt, de voltak sütemények, amit szigorúan mérni kellett. Ez volt az egyik. Nem volt mindegy a fehérje súlya. Mivel csak egy kanál liszt, és körülbelül két kanál finom prézli volt benne, nem volt mindegy se a cukor, se a dió mennyisége.
– No fijam, a diót ügyesen pergeld meg, s utánna daráld le, de ügyej, hogy ha a haja belékerült vedd ki, nehogy belétörjön valakinek a foga, vagy a zínyit felsércse- hagyogatott mama.
– A tojásokot es szépen egyenként válajszad el, nehogy meglepetés érjen mind a mútkor. Tékla néned hozta, de belévegyülhetett akármi no – mondta, és odatette elém a porcelán csészéket.
Miközben pörköltem a diót, mama felszerelte a konyhaasztalra a hatalmas kopott diódarálót, ami ereklyeszámban ment a mérleggel, a szitával, a hurkatöltővel és még ki tudja mikkel együtt, mert a családi legenda szerint még a nagyanyától örökölte. Aztán a hokedlit fordította fel, és állította lábai közé a hatalmas barna vájlingot, amiben szigorúan mindig csak habot lehetett verni. Egy piros madzag jelezte, hogy megkülönböztetett bánásmódban részesül. Egyszer a testvére egy disznóvágás alkalmával szinte megszentségtelenítette valami disznóalkatrésszel. Mama észrevette és olyat kiáltott, hogy Tékla néni ijedtében rögtön elejtette.. Állítólag akkor szerezte az egyetlen külső sérülését, ami a fülénél található, körülbelül gombostűfejnyi nagyságban.
Szóval már csak a habot kellett verni. Közben mama kimérte a cukrot, és a darált diót is. A dióba belekavarta az egy kanál átszitált lisztet, és a két kanálnyi szintén átszitált prézlit. Aztán szépen sorba minden belekerült a masszába. Mama közben a legnagyobb tepsi hátát lekente vajjal, és lelisztezte, majd a tortasütő karikát kétszer körberajzolta az ujjával rajta, aztán egy hatalmas kenőkéssel szépen egy egy adagot rákent a masszából felrajzolt karikára, és a lerbe tolta. Közben tata aprófát hozott a tűzre.
– Nem kell ennek nagy tűz – mondta, mint gyakorlott konyhasegéd. Nem tudom mama hogy csinálta, de egyáltalán nem vettem észre, hogy a kikavart tojások sárgáját mikor forralta össze a tejjel és a cukorral, és mikor tette bele a darált diót és a két korty rumot, de a lényeg, hogy már ott volt az is.
– Eszt béteszem a kamarába, hogy hüjjön ki – mondta, és már vitte is. Közben a vajakat kellett kihabosítani, miután az utolsó cseppig kinyomkodtam belőle a savót. Ez volt a sütés leghálátlanabb művelete, mivel ez csak akkor látszott, ha az ember lánya nem volt elég türelmes, és nem nyomkodta ki teljesen a savót, mert akkor könyörtelenül kicsapódott a krém. Szóval addig nyomkodtam a fakanállal, ameddig teljesen ki nem jött belőle az összes. Aztán habosodásig lehetett kavarni a porcukorral. Közben megsült az első két karika. Mama a hatalmas késsel alájuk vágott és konyharuhára tette, majd gondosan be is takarta. Aztán egy kisebb tepsi hátára rárajzolt még egy karikát, és azt is megsütötte, aztán miután elhült a nagy tepsi másik kettőt is megrajzolt.
Miután mind az öt lap kisült, és a kihabosított vajat is rendben találta, kihozta a kamrából a kihült diós lötyit.
– No fijam, ezt most szépen, óvatoson, aprádonkint essze kell keverni – adta a következő instrukciót.
– Ezt a löttyöt fogom belékeverniiiii a vajbaaaaa – kérdeztem csodálkozva.
– Azt biza, azt – bólogatott mama – Ha űgyesen csinálod, akkor az pontosonn olyan lesz, mind amilyennek lennie kell – folytatta biztatva. Nem voltam meggyőződve, hogy ez a mutatvány nekem sikerül, de mert mama ott volt, tudtam, hogy megmenti a hazát. Szinte kanalanként adagoltam a diós löttyöt a vajhoz, és minden zsigeremmel figyeltem hogy viselkedik. Aztán amikor már az utolsó kanállal is belekerült, boldogan konstatáltam, hogy szuperügyes vagyok. Fürkésztem mama tekintetét, de ő akkor csak annyit mondott, hogy:
– Gyorsan vidd bé a hüttőbe.Aztán amikor kijöttem, akkor megdicsért.
– No, látod-e hogy nem volt ez olyan ördöngős – mondta mosolyogva.
Ez mamanyelvről lefordítva annyit jelentett, hogy ügyes vagy.
– No fijam, most ügyesen hoz ki a nagylapittót a kamarából, hozd ide a tortakarikát, s hojzál ide egy kilós sújt es a mérleg mellől. Miután mindent odakészítettem mama óvatosan kivette az első karika sütit, és lefektette a nyújtódeszkára, majd ráhelyezte a tortakarikát, és a súllyal ótatosan körbekopogtatta a tetejét, hogy ami a karikán túl lógott, az leessen. Ezt a műveletet a többi néggyel már én csináltam. Aztán az első lapot rátettük a tortatálra és rákentünk egy adag krémet, ami akkora már megdermedt. És így folytattuk tovább, addig, amíg az ötödik rá nem került a tetejére, aztán mama újságpaírt húzkodott mindenhová a torta alá és az oldalát is bekentük az isteni finom dióskrémmel, majd a pörkölt, darált dióval bepaníroztuk.Már szépen alakult, kezdett tortaformája lenni. A papírokat óvatosan kihúzkodtuk, és ismét a hűtőbe tettük.
Mama közben felmelegítette a fondánt, és egy kevés tortabevonót. Amikor mindkettővel kész volt, akkor ismét jöhetett a torta. Ráöntötte, és elegyengette a fondánt, majd a csokival csíkokat húzott és egy kötőtű hegyével egy vonalat fel, a másikat meg le húzott, majd én folytattam, de gyorsan, mert hamar dermedt. A végén pedig a tölcsérformára tekert vajas papírra húzott egy csillagcsövet, és mintákat nyomott rá, amire egy egy fél diót fektettünk. Azt a pár órát nagyon nehéz volt kibírni, meddig a hűtőben dermednie kellett. Tízpercenként kérdezgettem, hogy:
– Nem lesz jó már?
Aztán egyszecsak mama bólintott. Akkor megrohamoztam a vitrin, és a tortához méltó aranyozott szélű fehér tányérokat tettem az asztalra. Közben mama elővett egy magas fazekat, amelyikbe beleöntötte a kályha szélén mindig melegedő vizet, és bele állított egy hatalmas éles kést.
– No, lássuk mit dógoztunk, meg lehet e enni- kérdezte viccelődve.
Én már alig vártam, hogy megkóstoljam. Ahogy megéreztem az ízét boldogan mondtam:
– Ez a legeslegfinomabb torta a világon! Úgy-e tata?
Tata is bólogatott, és boldogan ette, bár sokkal kisebb falatokat evett mint én, és nem kérte a második szeletet sem, akkor nem tűnt fel semmi, még az sem, amikor mama azt kérdezte tőle, hogy biztos-e, hogy megeszi.
Ő pedig azt felelte mosolyogva:
– Megeszem, me ez sokkal finomabb mind a többi, me eszt ketten süttétek.
Csak jóval később tudtam meg, hogy tata egyáltalán nem szerette a diót, csak az én kedvemért ette meg.
Kovács Magdolna
És a recept:
Hozzávalók a lapokhoz:
- 330g dió
- 300g cukor
- 15g liszt
- 35g morzsa
- 300g fehérje
A fehérjét kemény habbá verjük a cukrorral. Majd óvatosan hozzákeverjük a liszttel, morzsával elkevert darált diót. Sütőlemezre 5 lapot kenünk belőle, 170 C sütőben aranybarnára sütjük. Konyharuhával letakarva kihűtjük.
Hozzávalók a krémhez:
- 250g tej
- 1 rúd vanília
- 125g cukor
- 5 db sárgája
- 300g vaj
- 50g pörkölt dió
- 5g konyak
A tejet a cukorral, vaníliával felforraljuk. A tojássárgákat önmagukban habosítjuk, és a forrásban lévő tejet vékony sugárban belecsurgatjuk a sárgájába. Folyamatos keverés mellett 82 C – ra melegítjük. Amikor eléri ezt a hőfokot, azonnal átszűrjük, utána hozzáadjuk a diót és a likört. Lehűtjük. A szobahőmérsékletű vajat habosítjuk, és hozzáadjuk a kihűlt krémalapot. Habosítjuk, hűtőbe tesszük. Kivágjuk a lapokat, töltjük. Tetejét fehér fondanttal áthúzzuk, olvasztott étcsokival mintázzuk.
Egészségetekre!
nyitókép: nyitókép: Image by Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: