A nyaralás aromaterápiája – csobbanj a nyárba illóolajokkal

Már a nyaralás szót leírni is csodálatos. Nekünk már közel van az indulás, ezért kifejezetten jól esik arról írni, hogy mi mindent fogok hozzá összekészíteni.

Hogy ne maradjon ki semmi, általában végiggondolom a napokat, mi is történhet velünk, amire fel kell készülni. Gondolnom kell a bekenhetetlen, tehát lepiruló fiainkra, a nagy kedvvel kencélős lányunkra, a tengerparti sziklák horzsolásaira. No, meg a „túl finom, hogy időben abbahagyjam” csevapcsicsára, a kerti kártyapartit körül zümmögő szúnyogokra, a tengeri cipő által feltört lábakra.

Hasznos tippeket hozok a nehezen elalvó csemeték lenyugtatására, a székrekedés leküzdésére, strandbetegségekre és a kirándulásban, városnézésben megfáradt lábak gyors regenerálására is.

Ne szaladjunk előre, oda is kell érni!

AROMATERÁPIA AZ ÚTON

Még a legközelebbi tengerparthoz is 6-7 órás autóút vezet, de a a kisgyerekeket a rövidebb autóút is megviseli. Van, akinek nehéz ezt „stabil gyomorral” átvészelnie, nekik ad segítséget a borsmenta vagy citrom illóolaja, amit szaglóüvegcseként használunk. Csökkenti az émelygést, az utazási rosszullétet. Ha fél literes ásványvízbe 2 teáskanál borsmenta aromavizet teszünk, és azt kortyolgatjuk indulás előtt, meg is előzhetjük a problémát.

A borsmenta, fodormenta, citrom illóolajok és az Elmehegyező illóolaj keverék szagolgatása a sofőrt is segíti vezetés közben, hisz fókuszt ad, felfrissít.

Útközben biztosan meg kell állni tankolni, kávézni, enni. Ha nincs lehetőségünk kezet mosni, 1-2 csepp teafa illóolajjal vagy Teafa kéztisztító oldattal fertőtlenítsük a kezeinket evés előtt. Ezt kiránduláskor is bevethetjük, amikor nincsen közelben az enyhet adó víz.

Menta permettel pedig felfrissíthetjük magunkat, mielőtt visszaülnénk az autóba.

A sokórás autóban üldögélés a keringést is megterelheti, ezt főként a lábainkon érezzük. Bedagad, nehéznek érezzük, amikor végre kiszállunk a kocsiból. Érdemes érkezés után hideg vízzel lábat mosni, törülközésnél a szív felé kicsit átmasszírozni a lábakat. Ha nem nagyon türelmetlen a család, hideg-meleg váltózuhanyos lábfürdőt is vehetünk, ami felpezsdíti a lábat, és edzi a vénákat. Lábmosást követően fújd be Menta permettel! Enyhülést hoz a városi túrában megfáradt lábaknak is.

AROMATERÁPIA A STRANDON

Végre indulhat a tengervizes fürdő, medencés fürdő, termálfürdő, balatoni fürdő, strandfürdő, pálcikás jégkrémmel, csavart fagyival, gombócos fagyival. Ha el is kerüljük a 11-15 óráig szóló napozási tilalmat, reggel és délután is kenjük be magunkat, ha napra megyünk. Erre a fizikai védelmet nyújtó krémeket ajánljuk a kémiaiak helyett, mert ezek nem szívódnak be a bőrbe, hanem visszaverik a sugarakat, külső rétegként védik a bőrünket. Ehhez cink-oxidos vagy titán-oxidos összetevőket keressünk, és fürdés után mindig ismételjük meg a kenést.

A strandon is jó hasznát vesszük a teafa illóolajnak, vigyük magukkal!

A fürdőruha alsóba 1 csepp teafa illóolajat cseppentsünk, ezzel megelőzhetjük a nemkívánatos strandbetegségeket, a lábujjak közét bekenve pedig a lábgombát. Ha elcsúsztunk a sziklán, vagy feltörte a lábunkat a vízicipő, a vízhatlan tapasz alá teafa illóolajat cseppentsünk.

A másik, partra levitt illóolaj az orvosi levendula legyen! Mindenféle csípésre remek, darázsra, de még a medúzacsípésre is. Volt év, ahol másik családnak tudtunk vele segíteni, nagyon örültek neki.

Mikor hazaértünk a strandról és lezuhanyoztunk, többnyire azt vesszük észre, hogy jobban lesültünk, mint elsőre gondoltunk. Nálunk mindig ez a tapasztalat. Előbb kellett volna elindulni, többet kenni, árnyékban is lenni… Az állandó illóolajos barátunk ezért az orvosi levendula. Befújom a bőrünket damaszkuszi rózsa és orvosi levendula aromavízzel (nem keverem, egymásra fújom őket), majd pár csepp orvosi levendula illóolajat is rákenek. Aki nagyon megsült, annak még a körömvirágos Labula krém is jól jön egy vékony rétegben. Komolyan mondom, csodát tesz!

AROMATERÁPIA AZ EMÉSZTÉSÉRT

Jöjjön a jól megérdemelt vacsora. Tengeri herkentyűk, újdonságok, helyi finomságok? Sok lett? Zsíros volt? A vége már nem esett jól, de sajnáltuk visszaküldeni? Orvosi levendula illóolajjal kezelhetjük a bajt. Bármilyen olívaolajba, akár a konyhai olívába: 1 evőkanál olajba cseppentsünk 3-4 csepp majoranna illóolajat, és kenjük át a hasat és a máj környékét. Segít elaludni, segíti megemészteni a sokat, a zsírosat.

Ha nem történt ilyen éttermi gikszer, és van még estére energiánk, ki szoktunk ülni a teraszra. Fröccsözünk, beszélgetünk, kártyázunk. A szúnyogok is szeretnének a társaságunkhoz tartozni, de őket Hessentő oldattal távoltartjuk. Körbe csepegtethetjük magunkat a Hessentő illóolaj keverékkel is vagy citromos eukaliptusz, geránium, kubeba illóolajokkal. Ki, mit szeret. A szúnyogok szerencsére egyiket sem.

A székrekedés ellen a következő keveréket használhatod, amit tanácsos a nyaralás előtt elkészíteni:

  • mandarin illóolaj: 2 csepp
  • majoranna illóolaj: 1,5 ml
  • yang-ylang illóolaj: 0,5 ml
  • növényi olaj (pl.: sárgabarackmag olaj): 6 ml

Szükséges eszközök: 10 ml- es fiola, 3 db egyszer használatos osztott pipetta.

Elkészítési javaslat: mérd ki a fiolába az illóolajokat, majd töltsd fel a fiolát a növényi olajjal.

Felhasználási javaslat: az óramutató járásával megegyezően átmasszírozzuk a has területét a bordák alatt.

Éljen a nyár, a napsütés és a színes lábkörmök! Nyugágyra fel, regényeket is vigyetek!

Szeretettel,

Götz Vera

Dr. Takács-Tóth Diána

www.diadeur.hu

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.