Senkinek egy szót se a klubról!

Tizenöt évesen láttam a Harcosok klubját. Emlékszem, óriási hatást gyakorolt rám. Az imszomnia és a skizofrénia teljesen érthetővé vált általa. Testközelbe hozta az őrületet, s bemutatta milyen mélyre is tud jutni az ember, ha túl nagy stressznek, vagy éppen alváshiánynak van kitéve.

Azóta is kedvenc filmjeim egyike. Nem Brad Pitt miatt, mert őt simán lejátszotta Edward Norton, hanem, mert a téma olyan volt, hogy abban, kisebb-nagyobb mértékben mindenki magára ismerhetett. Elvégre a mozgóképkultúra lényege abban is van, hogy a szereplők olyanokat tegyenek, amit mi sosem akarnánk/tudnánk/mernénk. Ezzel felszabadítva gátlásokat, de azt is megmutatva, bizony, ha lelépünk a normál vágányról, abból nagyon-nagy baj is származhat.

,,Szokás mondani, hogy azt bántod, akit szeretsz. Ez fordítva is igaz.

Persze „csak” ettől még nem lenne ma is kultusza a filmnek. De van, mert a társadalomról több mint húsz év távlatából is olyat mond el, ami még ma is aktuális és várhatóan így marad később is. Mert bár bizonyos dolgok már másként vannak- látszólag -, a lényeg még mindig ugyanaz. Bedőlünk külsőségeknek, (online) katalógusoknak, elvárásoknak. Ahelyett, hogy vállalnánk magunkat, úgy, ahogy vagyunk, s harcolnánk autoritásunkért (na, nem szó szerint ököllel), hanem tettekkel.

„Ne akarj mindent megszerezni! Ne akarj tökéletes lenni! Te egyszerűen csak élj bele a világba, hadd jöjjön, aminek jönnie kell. „

Egyébként meglepő, de a könyv, amelyből készült a film, csak vázlatos David Fincher rendező ábrázolásmódjához képest. Így, igazi könyvrajongóként azt is merem mondani, hogy ez egy olyan alkotás lett, amiben a film jobb lett és többet adott, mint a könyv. Pedig ez nagyon ritka. Na persze Fincher a könyvadaptációk, valós történetek feldolgozójaként és a thrillerek nagymestereként ismert ma. Ő vette át Ridley Scottól az Alien filmek harmadik részének rendezését, neki köszönhető a nagyszerű Játsz/ma, a Pánikszoba, a Hetedik, a Benjamin Button különös élete és a Tetovált lány című film is.

,,Amit birtokolsz, az birtokba vesz.”

Mégis, ha csak a Harcosok klubját rendezte volna is, beírta volna magát a filmtörténelembe. S bár folytathatná ezt a vonalat, mert 2015-ben és 2017-ben megjelent a második és harmadik része is a történetnek képregény formában, úgy néz ki, nem akar róla még egy bőrt lehúzni. Nem is baj, mert vannak filmek, amelyeknek a folytatása- pláne ennyi idő elteltével- már csak csalódást okoznak. Így azonban a Harcosok klubja megmarad egy kerek, egész jó alkotásnak.

„Az inszomniásnak látomás a világ… távoli vízió… minden a másolat másolatának másolata.”

„Ha ezt olvasod, akkor ez a figyelmeztetés neked szól. Minden szó, amit itt olvasol, elvesz egy másodpercet az életedből. Nincs más dolgod? Annyira üres az életed, hogy őszintén: nincs semmi más ötleted, mivel töltsd ezeket a perceket? Vagy a bárminemű „hatalomtól” általában tátva marad a szád, és tiszteled és hitelesnek tartod azt, aki ezt tőled megköveteli? Mindent elolvasol, amit elvárnak, hogy elolvass? Mindig azt gondolod, amit elvárnak, hogy gondolj? Lépj le a kéródból. (…) Mondj fel a munkahelyeden. Köss bele valakibe. Bizonyítsd be, hogy élsz. Ha nincs igényed rá, hogy ember legyél, statisztikai adat leszel. Figyelmeztettelek.”

Ez is érdekelhet: Csodálatos filmek az újrakezdésről – Mert néha hinni kell, hogy ha ugrunk felkap a szél