A klasszikus irodalom egyik legtragikusabb sorsú főszereplője minden bizonnyal Tolsztoj tollából született. Az asszony, aki nyugodt életét, férjét és fiát hátrahagyta, hogy átadja magát a szenvedélyes szerelemnek persze nem volt egyedi eset. Anna alakja egy archetípus, azaz a felső körökben lévő asszonyok helyzetét, megéléseit mutatja be. Egy olyan világot, amelyben sok a képmutatás, a megjátszás. A történet nem is érhet jó véget, mert miután a férfi, Vronsky gróf megkapja amit akar, ráun. A hősnő azonban e románc miatt mindent elveszít, és kilátástalan helyzetét látva egy vonat elé ugrik.
A történet a megszállott szerelemről ma, a 21. században is aktuális.
Nélküled nem érek semmit
Anna története mindazoknak ismerős lehet, akik mondták vagy hallották már a fenti mondatot. Akik felett az intenzív érzéseik vették át a hatalmat, mindent feláldoztak partnerükért, és akik, amikor a másik fél szakítani akart, végső kétségbeesésükben a fenyegetéstől és a manipulációtól sem riadtak vissza.
Sok ember van ma is, akik mindent feláldoznak egy szerelemért. Nemcsak párjukat, hanem gyermeküket is elhagyják, mert csak az számít, hogy a szeretett személlyel legyenek. Döntéseik mellőzik a racionalitást, csak egy idealizált szerelem képe lebeg lelki szemeik előtt.
Személyiségük darabjaira hullik, önértékelésük, értékességük a másiktól teszik függővé. Vagyis identitásuk elveszik. Ráadásul nem látják tisztán szerelmük tárgyát sem, hiszen olyannak szeretik, amilyennek ők elképzelik, amivel párhuzamban a szeretett fél jó tulajdonságait felnagyítják, míg a negatívakról tudomást sem vesznek.
Viselkedésük veszélyes, mert nem kontrollálható. Hiszen szeretni azt jelenti adunk, kapunk, megosztunk és felajánlunk. Egy részünket a párunknak ajánljuk fel, normális esetben is. A kölcsönösség az egyensúlyra törekvésben van, amelyhez az érzelmi érettség alaptétel. Ehhez tudni kell határokat felállítani, mert ha nem megy, akkor abból maradandó mentális problémák lehetnek.
Ha mindent feláldozunk a másikért, ha tőle tesszük függővé boldogságunkat, önértékelésünket, túl sokat várunk el a másiktól. Mert azt várjuk szeressen minket magunk helyett is, illetve azt várjuk mutassa meg nekünk szerelmén keresztül, hogyan szeressük magunkat jobban. Ez persze veszélyes, mert senki sem tud minket önmagunk helyett szeretni. Ha csak egy párkapcsolat függvényében látjuk magunkat szerethetőnek, értékesnek, akkor ha szakításra kerül a sor, tragédia lehet.
Már csak azért is, mert ha véget ér a kapcsolat, azt úgy éljük meg, mintha magunkat is elveszítenénk. Az elveszett identitás, a szeretetlenség sorscsapássá válik.
Előbb magadat tanuld meg szeretni, mielőtt mást szeretnél
Az Anna Karenina- szindróma egyfajta kötődési rendellenesség, érzelmi kiüresedés. Vagyis mindaz, amik vagyunk, és minden amink van, azt a partnerünktől eredeztetjük. Ráadásul megszállottá válunk ezért.
„Nélküled senki vagyok, semmim sincs.”- mondjuk. Pedig ez igazi tragédiává válhat, ha a párunk elveszti érdeklődését irántunk. Tolsztoj hősnője ráadásul társadalmi rangját, férjét, – és ami a legtragikusabb – gyermekét is elveszíti e szerelemért, és mikor Vronsky gróf elhagyja, Anna ráébred, semmije se maradt, s kilátástalanságában egy vonat elé ugrik. (Ahelyett, hogy megpróbálna harcolni gyermekéért, és új életet kezdeni, inkább eldobja életét.)
Persze Anna története szélsőséges eset, de sajnos korántsem egyedi. Ezért is dolgozták már fel történetét filmen, színdarabban több alkalommal is. Az üzenete ma is érvényes, sőt, fontosabb, mint valaha. Ha nem tudjuk önmagunkat csak mások által szeretni, nagyon sebezhetőek vagyunk, olykor szó szerint saját életünket kockáztatjuk.
Persze tagadhatatlan, hogy a romantikus szerelem, amikor az ember szeretve érzi magát, csodálatos. Az első fázis a legintenzívebb, mikor a szenvedély, a testi vonzalom és a fantázia testet ölt egy másik emberben, és kitölti minden gondolatunkat. A szenvedély azonban idővel csitul, amikor megkapjuk amit és akit akarunk, és ez így van jól. Folyamatosan a mámoros érzelmek tengerében fürdőzni, extrém intenzív érzelmi állapotban lenni, szenvedélyt keresni, hogy szeretve érezzük magunkat a másik által – megöli a hétköznapi életet. Hosszú távon elhanyagolni többi szerettünket, lemondani róluk, életünkről, csak tragédiához vezethet.
A szerelem első fázisa éppen ezért nem tart tovább hat hónapnál. A rózsaszín szemüvegnek le kell hullnia ahhoz, hogy valódi, felnőtt szerelemben, kapcsolatban legyen részünk. Ám ha csak az egyik félről hull le a szemüveg, a másikról nem, ott, mint Anna esetében is tragédia történhet.
Védd magad
Sajnos a való életben is sok az Annáéhoz hasonló történet. A romantikus és szenvedélyes szerelem extrém intenzív érzelmekkel jár, élettelibbnek érzi magát tőle az ember, ezért is szeretnék sokan legalább egyszer az életben átélni. Ám a megtapasztaláshoz fontos, hogy az ember érett legyen, olyan, aki egyensúlyra törekszik, aki szereti önmagát és nem adja fel magát azért, hogy mindezt átélje.
Kiemelt kép forrása: Freepik
Én nem teljesen értek egyet ezzel a cikkel. Szerintem Vronszkij grófról egyàltalán nem esett le a rózsaszín szemüveg. Ő szerette Annàt, az első fellàngolàs utàn is. Csak a teljes elszigeteltség ellehetetlenítette a kapcsolatukat.Teljesen elzárva a világtól, mindenről lemondàsra kényszerülve ami hozzàtartozik az élethez, így nyilván nem lehet hosszú tàvon élni, ès fenntartani egy kapcsolatot, egy szerelnet. Az akkori tàrsadalmi viszonyok közótt, ezt az utat vàlasztottàk, ès Anna a helyzetéből adódóan nagyobb áldozatot hozott. Vronszkij gróf ugyanis független ember volt. Èrthető, hogy amikor Vronszkij szeretne visszatèrni a hivatàsához a régi életèbe, – egyébkènt Annàval együtt- de minden erőfeszítèse ellenère sem sikerül elfogadtatni, legalizàlni a szerelmüket, Anna kètségbe esik, ès úgy èrzi mindent elvesztett, romokban az èlete. Amiben igaza volt. Vronszkijt visszafogadja a korabeli orosz arisztokràcia, Annàt kitaszítja magàból. A mai vilàgban biztos Ő is harcolt volna a gyerekéért, màskèpp alakult volna az èlete. Semmiképpen nem hasonlítanám egy mai kórban élő, a szenvedély oltàràn felelőtlenül mindent felàldozó, tàrsfüggő nőhöz a tragèdiàjàt.
Teljesen egyet tudok érteni veled! Szerintem sem egy egyoldalú, önmagából teljesen kifordult szerelem története ez. De a bűntudat, az elszigeteltség, a kitaszítottság teljesen megmérgezi a kapcsolatukat. Miért kell egyáltalán Annának választania a fia és a szerelme között? Ma már nem kellene, azt hiszem. Nem gondolom, hogy abban a felállásban ebből jobban ki lehetett volna jönnie. Míg egy férfi akkoriban is azt csinált, amit akart, nem szerelemből is. Én nagyon máshogyan értelmezem ezt a regényt, mint a cikk, amellett, hogy Vronszkij meglehetősen éretlen volt Annához és az egész helyzet azt sugallta körülöttük, hogy egy ilyen népszerű ember úgyis egyszer továbbáll majd Anna (kitaszított nő) mellől. Ebbe a kétoldali szorításba őrült bele ez a nő és a bűntudatba, hogy a fiát sem nevelheti fel és a szerelmet sem élheti meg, szabad sem lehet soha.