Éppen csak lezárjuk 2023-at és kezdődik 2024, mégis, sokan már a jövő évi nyaralásukat tervezik – és nem is teszik rosszul, hiszen aki év elején foglal magának szállást, még remek lehetőségek közül válogathat.
Vannak, akik előszezonban szeretnek utazni, mások a last minute akciókat figyelik – egy biztos, egy jó ár-érték arányú utazással mindenki jól jár.
Hazánkban az elmúlt években Törökország, Horvátország, Olaszország és Görögország volt a legnépszerűbb, ha nyári vakációról volt szó, ám ezeken kívül is remek lehetőségek vannak a nyári kikapcsolódásra.
A Pénzcentrum segítségével most összegyűjtöttünk 5 olyan helyet, amit érdemes lesz számításba venni 2024-ben. Ezek lesznek ugyanis a szakértők szerint az átlag emberek számára is könnyebben elérhető, legnépszerűbb úti célok az előttünk álló évben.
Szlovénia
Szlovénia évek óta sláger. Aki a szomszédos, bájos országot választja célnak, az európai nyaralások minden elképzelhető varázsát élvezheti: macskaköves kis falukat, nagyszerű borokat, izgalmas építészeti örökséget, barátságos helyieket. És mindezt úgy nyújtja, hogy a tömegturizmus még nem érte el.
Emellett jelentősen olcsóbb, mint Franciaország, Olaszország vagy Horvátország.
Menorca, Spanyolország
Lényegesen kevesebb a turista itt, mint testvérszigetén, Mallorcán, Menorca elsősorban az USECO-listán szereplő bioszféra-rezervátumáról és bronzkori építményeiről ismert. Menorca békés és nyugodt szigethangulattal rendelkezik, és kétségtelenül csendesebb, mint néhány közeli nagytestvére.
Előrejelzése szerint ez a csendesebb sziget a többnyire érintetlen partvidékével, bájos helyi boltjaival és kiváló étel- és borkínálatával egyre feljebb fog kerülni az utazási listákon.
Tirana, Albánia
Európa 2024-ben is forró lesz, így egyre több utazó indul olyan országokba, ahol elviselhetőbb az időjárás, és ha lehet, kevesebb a turista, mint amilyen például Albánia és Észak-Macedónia.
Egy olyan hely, mint Tirana ideális úti cél lehet azok számára, akik valami nagyon másra vágynak. Az olyan trendi európai úti célokhoz képest, mint Olaszország, Görögország vagy Portugália, kisebb a tömeg, ám vannak gyönyörű strandjai és a szerényebb költségek miatt remek olcsó nyári úti cél. Hihetetlen történelmi városokat kínál felfedezésre, és egy virágzó fesztiválszcénát, amelynek eseményei a globális zenei naptárban is helyet kapnak.
Wroclaw, Lengyelország
Lengyelország egyre népszerűbb úti cél lesz az utazók körében. A legismertebb, legkeresettebb úti célok Krakkó, Varsó és Gdansk, de már Wroclaw (Boroszló) is egyre felkapottabb, előrejelzések szerint 2024-ben még népszerűbb lesz, különösen a költségtudatos utazók körében.
Wroclaw a régió legjobb konyháját, éjszakai életét és gnómvadászatát kínálja rendkívül kedvező áron. Lengyelország abszolút csemege a történelemrajongók és az aktív nyaralást kedvelők számára.
Grúzia
Európa és Ázsia közé beékelődve Grúzia olyan, mint egy gyönyörűen megírt könyv, amely az elejétől a végéig leköt.
Grúzia igazi varázsa az érintetlen természetben rejlik – gondoljunk csak a hófödte hegycsúcsokra, a zöldellő szőlőültetvényekre és a lenyűgöző Fekete-tenger partvidékére. Ez a kevéssé ismert úti cél jövőre még népszerűbbé válik.
Grúziában találkozhatunk a legmelegebb és legkedvesebb vendégszeretettel, gazdag a kultúrája és a csodálatosak az ételek. Emellett minden borkedvelő imádni fogja a grúz borokat. Változatos tájegységekkel rendelkezik, így tökéletes úti cél a túrázáshoz és a kempingezéshez, de a számtalan gyógyfürdőhelyen a magyarok biztosan otthon érzik majd magukat.