Persze, nem azt kérem, hogy naprakész legyél abból, amiket mondtam. De jó lenne, ha látnám, hogy emlékszel arra, amit meséltem. Amiről tudod, hogy fontos nekem.
Neked is sok a dolgod
Egyértelmű, nem is vitattam soha. Pont ezért is hallgatlak örömmel, ha kicsit leülünk este egymás mellé, vagy ha reggel mesélsz arról, hogy min dolgoztok a munkahelyeden. Tudod, én mindeneddel együtt szeretlek – és érdekel, ami hozzád tartozik. Legyen az munka, az ismerősök, vagy bármi, ami foglalkoztat.
Rosszul állok hozzá?
Talán ott a hiba, hogy azt hiszem, te is így viszonyulsz hozzám. És te is várod, hogy amikor hazaérek, elmeséljem, mi volt aznap. Hogy például emlékszel arra, meghallgatásom lesz – és ezen áll, hogy a cégnél előrébb léphetek-e.
Mert amikor veled történik ilyesmi, azt én felírom, ide belülre, arra a láthatatlan és legfontosabb lapra, amelyen MI vagyunk. A mi dolgaink, ami életünk.
Ez az, ami a hiba lenne bennem?
Elvárás – tényleg ezt mondod?
Ha viszont megemlítem, hogy jólesett volna, ha napközben legalább rám írsz, hogy hogy sikerült a megbeszélés, arra azt mondod, utálod, ha felemlegetem. Tudtad, hogy ma van, de gondoltad, majd este megbeszéljük.
Mondd, te magadtól miért nem kérdezel? És miért mondod, hogy úgy tűnik, ez egyfajta vizsgáztatás a részemről?
A férfiak ilyenek
Ezt mondja mindenki körülöttem, amitől a falra mászom. Nem kérem, hogy csacsogj, hogy elemezzük ki pontról pontra, ami az én életemben, a munkámban történt. De hogy csendben várjam, amíg talán, egyszer megszólalsz, az nekem nem megy. Akkor akár lakótársak is lehetnénk.
Márpedig én társra vágyom, igazira. Arra, aki nem csak akkor lát, amikor előtte állok.
Mit gondolsz, te ilyen vagy?
Nyitókép: Image by katemangostar on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHEET: