Nárcisztikus emberrel élni nehéz, akár lehetetlennek is mondhatom. Én éltem nárcisztikussal. Az anyám volt az.
Anya születésem után lett nagykorú. Fiatalon házasodott, a házassága talán
fél évig tartott, úgy mesélte. Keresett párt, de engem okolt, hogy nem
talált. Azt állította, miattam nem maradt egyik sem, mert én nem szerettem őket. Aztán mégis férjhez ment, mikor 3 éves lettem, és húsz évig együtt is maradt a nevelőapámmal.
Sok mindent kaptam ezekben az években tőle, jót kevesebbet, rosszat többet. A lelki, fizikai, érzelmi bántalmazás mindennapi vendég volt nálunk. Ok nélküli pofonok, gyilkos kígyótekintetű pillantások, mikor nyeregben érezte magát.
Folyamatos volt a verbális bántalmazás.
„Mert apádnak is csak annyi voltál, hogy megcsinált…. Rosszul vagyok, ha
rád nézek, mert ő jut rólad eszembe…. Olyan vagy mint a nagyanyád,
beteggé teszed az embert…. Negatív vagy… Bánom, hogy a világra hoztalak,
mert miattad nem tudtam szórakozni.”
Hányszor hallottam, hogy semmitérő vagyok!
Nagyon kevés volt a kedves szó. Leginkább akkor játszotta a szerető anyát, mikor más is látta.
Manipulált, befolyásolt, elnyomott. Kinevetett mikor sírtam, fenyegetett, ha nem úgy válaszoltam. A ,,kiköpetem veled a pirosat, agyonütlek te senkiházi” mindennapos kijelentések voltak nálunk.
Használt betétemből etette ki velem a fogamzásgátlót, és még a nyelvem alá is benézett, biztosan lenyeltem-e. Mikor kényszer vitt az abortuszra inkább
gúnyolt, megvetett és vállat rántott, azt mondta, szerinte nem nagy dolog.
Mikor néhány év múlva terhes lettem, nevetett rajtam és lenézett. Nem számíthattam segítségre.
Veszélyeztetett terhes voltam, mégis azt mondta a terhesség nem betegség,
ne feküdjek egész nap. Majd végül, amikor a kislányom két-három hónapos
volt, rám hívta a gyámügyet, és szülés utáni depresszióra hivatkozva szanatóriumba dugott. Aztán gyámság alá vetette a kislányomat.
Egész életemben azt kellett tennem, amit mondott. Csak neki lehetett igaza, csak az ő szava számított. Engem elfogadni soha nem tudott.
Olykor láthatom a lányomat, de anyám számára én örök teher maradok….
Fruzsina története csak egy a sok közül. Fruzsina csak egy azok közül, akik nehéz gyermekkorral a hátuk mögött próbálnak új életet kezdeni. Van akinek sikerül, és van, akinek sohasem.
Ő az írásba menekült, a fájdalmait kiírta magából, így gyógyult. Mert volt, aki segített neki ebben. Vajon mások kitől kérhetnek és kaphatnak segítséget?
Fruzsina Az ébredés útján című könyvébe beleolvashatsz ITT.
S.F.
Sad woman photo created by dashu83 – www.freepik.com