Interjú egy szexfüggővel

A legtöbben azt hiszik, hogy egy szexfüggő élvezi, amit csinál. Nem terheli őt lelkifurdalás társa és áldozatai miatt, csak él bele a világba. Mindez azért van így, mert sokan összetévesztik a szexuális ragadozókkal az ilyen embert.

Pedig a valóság az, hogy a legtöbb szexfüggő lelkileg és testileg bántalmazott gyermek volt, aki felnőttként kényszeresen cselekszik.

Máté a hatvanas évek végén született. Anyja egy sztriptíz bárban dolgozott, apja pedig egy piti bűnöző volt, aki rablásokból, betörésekből „élt”. Emellett apja ivott és drogokat is használt, ami aztán torzult személyiséget hívott elő belőle. Gyermekét molesztálta mikor az 14 éves volt, az anya pedig végignézte ezt…

Mikor másnap iskolába ment, a tanárok (szerencsére) egyből észrevették, hogy valami nincs rendben. Hívták a gyámügyet és Máté a nagymamájához került, egy másik városba. Két év alatt, úgy, ahogy a gyógyszerek hatására rendbe jött, majd beleszeretett egy barátja húgába, akinek az egész családja is befogadta őt. Ott aztán olyan családi mintát ismert meg, amilyet előtte sosem.

Megértette, milyen jó az, ha van az embernek normális anyja, meg apja, akik támogatják, védik, szeretik gyermekeik. Minden rendben ment és Máté rendkívül vonzó fiatal férfivá érett. A lányok csak úgy tapadtak rá, neki csak választania kellett volna. Két évig ellenállt a kísértésnek, de szerelme egyik barátnője nem hagyta magát lerázni:

Az a nagyon nyomulós lány volt, aki kierőszakolja, hogy mindenki figyeljen rá. Ráadásul volt valami a magatartásában, ami az apámra emlékeztetett

– kezdte a történetét Máté.

Mivel az apjára nagyon dühös volt és meg akarta büntetni, a lánnyal úgy közösült, ahogy az apja is tette vele. Aztán a dolog kitudódott és a szerelmi kapcsolata véget ért. Ő ismét elesettnek és gyengének érezte magát. Sebei betapasztására egyik nőt a másik után fogyasztotta, de nem tudott senkivel és semmivel betelni. Függősége kezdett elhatalmasodni felette, amelyben a szex olyan fontos lett számára, mint másnak az alkohol, vagy a drog.

Amikor megláttam egy jó nőt az utcán, akkor mindjárt el is képzeltem, mit csinálnék vele. Azon kezdtem agyalni, hogyan hálózzam be az illetőt.  Azon a környéken keringtem ahol láttam, ha rájöttem, hol lakik, akkor ott is megfordultam rendszeresen és így tovább. A rögeszmémmé vált a megszerzése, mert semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy le akarok feküdni vele

– emlékezett vissza a férfi.

Megnyerő kinézete miatt rendre közel is került ahhoz, akihez csak akart. Ám a szex nem mindig volt olyan, mint amilyennek várta, s előfordult, hogy fizikai és lelki fájdalmat is okozott neki. Egy év alatt, sok nővel volt így együtt. Az unatkozó, de jó karban lévő háziasszonyok is megtalálták és mondhatni ő lett „a falu újdonsült bikája”.

Voltak hetek, mikor minden egyes nap, másik nővel szeretkeztem. Barátaim irigykedtek rám, de én valójában nem éreztem jól magam. Aztán lett egy 29 éves barátnőm, aki férjnél volt. El akarta hagyni a férjét miattam, de ennek súlyosságát akkor én még nem értettem meg, hiszen csak 18 éves voltam. Nem is mondtam rá semmit, csak, hogy csinálja, amit jónak lát. Én csak szeretkezni jártam össze vele, de ő ennek a ténynek kicsit több jelentőséget tulajdonított, ma már tudom

– mondta el Máté.

Egy napon aztán a megcsalt férj és barátai Máté elé álltak. Jól helyben hagyták, s néhány hétre kivonták őt a forgalomból…

Az az igazság, már előtte is éreztem, hogy ég a lábam alatt a talaj. Tudtam, hogy baj van velem, mert nem bírtam leállni, de azt is tudtam, hogy támpontokat kell szereznem a gyógyulásomhoz. Jelentkeztem az egyetemre, pszichológia szakra. Úgy gondoltam, ha megismerem a beteg emberek elméjét meg tudok bocsátani apámnak is, és én is „normális” leszek

– emlékezett vissza a férfi.

A megismerés mégsem jelentett számára automatikus gyógyulást. Bár ledoktorált és először tanársegéd lett belőle, majd tanár az egyetemen, megint a régi problémával találta szembe magát:

Volt egy-két lány diákom, aki rám hajtott. Én pedig nem álltam ellen, pedig tudtam mi a protokoll. Később már én kezdtem hajtani egyeseket, és sikerrel jártam. Aztán egyik diákom szerelmes lett belém, és elmondta a szüleinek a dolgot… Ők pedig kirúgattak; jogosan

– mesélte el Máté.

Újra kicsúszott hát lába alól a talaj. Hazament szülővárosába. Egyik barátja ekkor felvidítás gyanánt droggal kínálta, ő pedig rendszeres használó lett. Ám egyszer egy szórakozóhelyről hazafelé balesetet szenvedtek. Barátja meghalt, ő életben maradt.

Akkor éreztem isten igazából először úgy, hogy változtatni akarok az életemen, és hogy nem akarok úgy meghalni, hogy nincs családom, társam. Letettem a drogot, megismerkedtem egy nővel, akinek aztán mindent elmondtam magamról. Azt is, hogy mit tett velem apám, hogy milyen gondjaim vannak, amelyeket nem tudok kordában tartani. Megegyeztünk, hogy megpróbálunk együtt élni, s majd akkor kiderül, hogy hogyan tovább. Három év után és annak köszönhetően, hogy őszinte voltam mindig a párommal és elmondtam, ha valaki mással is voltam együtt, úgy döntöttünk, hogy gyereket vállalunk.

Mindez akkor történt, mikor kezdett divatba jönni a terapeuta/coach foglalkozás. Máté pedig miután a pszichológiában nem találta meg azt, amit keresett, a spiritualitással ötvözött pszichológia felé fordult.

Úgy tűnt megtaláltam az utam, rendelőt nyitottam pszichikai problémákkal küzdő gyerekeknek. Mikor megszületett az első majd a második lányom, már egy érzelmileg kiegyensúlyozottabb apát kaptak, aki már jobban kontroll alatt tudta tartani késztetéseit

– mondta el Máté.

Persze Máténak azért még ezután is lettek viszonyai. Volt, amiről beszámolt otthon, volt, amiről nem, de az élettársával végül 10 év után elváltak egymástól útjaik. A csavar mindössze annyi lett, hogy a nő hagyta el őt, Máté legjobb barátjáért.

Ez újabb csapás lett számára, ami visszarántotta a régi viselkedésmintájához.

Egyik kis páciensem anyukája fizetés gyanánt felajánlkozott nekem… Én is elkezdtem egyre másra ismét vadászni a nőkre, és végül megint csak ott találtam magam, hogy minden nap más nővel bújtam ágyba

– folytatta a történetét a férfi.

Egy évvel később, aztán lett egy új páciense. Egy 16 éves lány, aki a szakadék szélén állt, ugyanúgy és ugyanolyan okokból kifolyólag, mint ő is valaha.

Az volt a félelmetes az egészben, hogy szakasztott azok a dolgok történtek a lány múltjában és jelenében, amik annak idején velem is. Elég nyilvánvaló volt, hogy ő okkal jött az életembe. Minden egyes nappal, ahogy közelebb jutottunk az ő megoldásaihoz, közelebb kerültem saját magam megértéséhez is. Életemben először (a lányaimon kívül) a nőkben már csak az embert láttam

– emlékezett vissza Máté.

Miután befejezték a terápiát, Máté újra összetalálkozott gyermekkori szerelmével.

Mariann akkor jött képbe, mikor végre megértettem, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet elfeledni, csak együtt élni velük. Végtelenül nagy boldogság számomra, hogy egy olyan nő van az életemben, aki mindenkinél jobban ismer, és úgy szeret, ahogy vagyok. Minden kapcsolatot megszüntettem az összes nővel, akikkel valaha lefeküdtem, pedig erre nem kért soha. Ennek másfél éve és remélem (mert teszek érte), hogy ez most már így is marad

– összegzett a férfi.

Szörnyű belegondolni, hogy egy ennyire súlyos dolog, mint a nemi erőszak (ebben az esetben a saját szülő általi) mekkora károkat okoz. Máté egész életére hatással volt és igen, állt az öngyilkosság határán is. Ma azt mondja, megbocsátott apjának, mert tudja, beteg ember volt. Ám anyjával nem beszél 30 éve, és valószínűleg már sohasem fog…

EZ IS ÉRDEKELHET:

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.