A személyiségzavar a belső élmény és a viselkedés mélyreható, tartós, rugalmatlan mintája, amely jelentősen eltér az érintett egyén környezetének elvárásaitól, és szorongáshoz vagy károsodáshoz vezet.
Rendes esetben az ember a tanultak, a tapasztalatok, a környezet visszajelzése alapján eldönti, adott helyzetben mi a leginkább célravezető viselkedés. Személyiségzavarral sújtott felebarátaink azonban nem képesek különböző helyzeteknek és várakozásoknak megfelelően viselkedni, mert helytelenül értelmezik a valóságot. Rendszerint még fájdalmas tapasztalataikból sem tanulnak. Nehezen tudnak megfelelni környezetük kívánalmainak. Elsősorban a társas kapcsolatok, az érzelmi és indulati szabályozás területén akadnak gondjaik. Viselkedésük gyakorta megütközést és csalódást kelt másokban.
A lelki zavar kialakulását a szakemberek általában a korai gyermekkor eseményeinek (érzelmi elhanyagolás, vélt vagy valós elutasítás, rendezetlen családi viszonyok, halálesetek, visszaélések) tulajdonítják. Az élettani irányzatok képviselői a szervezet vegyi szabályozásának eltéréseit, az örökölt sajátságokat hangsúlyozzák.
EZ IS ÉRDEKELHET: LÉTSZÜKSÉGLETE A FOLYTONOS FIGYELEM – ISMERD MEG A CIRKUSZHERCEGNŐT
A személyiségzavarok a népesség mintegy 9 százalékát érintik. A kórházi gyakorlatban, a járóbetegek körében azonban gyakoriságuk 30–50 százalék.
A lelki zavarral küzdő embernek – még ha tudja is, hogy viselkedésével gond van – általában nincs belátása állapotát illetően, illetve nincs szándékában megváltozni. Nem egyszer inkább veszíti el állását, szabadságát, szeretteit, mint elismerje, hogy szüksége lenne segítségre. Gyakorta másokat vagy a körülményeket teszi felelőssé bajaiért.
Viselkedészavarral küzdő embertársainkat a szakemberek általában három csoportba sorolják:
A különcök csoportjába tartozik a paranoid (védekező), a szkizoid (független), valamint a szkizotip (idegenszerű) személyiségzavar. Képviselőikre leginkább jellemző az elszigeteltség.
A paranoid gyanakvó, kihívó, távolságtartó, titkolózó. A szkizoid megfontolt, szenvtelen, tartózkodó. A szkizotip magának való; gondolkodási és észlelési zavarokkal küzd.
A színpadias csoport – hisztrionikus, narcisztikus, borderline, antiszociális – képviselői a lelki zavarral sújtottak között a leggyakoribbak.
Mindnyájukra jellemző, kisebb vagy nagyobb mértékben, a feljogosítottság érzése, a nagyzásosság, az önteltség, a csodálat és elismerés igénye, a színpadias viselkedés, a felszínesség, a befolyásolási törekvések és mások kizsákmányolása. Megvetik az erőfeszítést és a kötelezettségvállalást. Nem hajlandók alkalmazkodni, illetve a jogkövető magatartásra is képtelenek.
A hisztrionikus (alakoskodó, magamutogató) mindennél jobban vágyik a figyelemre és a gondoskodásra. A narcisztikus (önimádó, versengő) mindenkinél különbnek szeretne látszani. A borderline (ingatag) mindent elkövet, nehogy magára hagyják. Az antiszociális (közösségellenes) pedig elsősorban azt szeretné elkerülni, hogy mások uralják őt.
A szorongók csoportjába tartozik az elkerülő (visszahúzódó), a kényszeres (szertartásos) és a dependens (függő, segítségkicsaló). Közös jellemvonásuk a szorongás és a félelem.
Az elkerülő félénk, szégyenlős, túlérzékeny. A kényszeres kórosan ragaszkodik a tökéletességhez és a rendhez; a bizonytalanságot fenyegetőnek érzi. A dependens hite szerint nem képes feladataival megküzdeni, ezért állandó figyelmet és gondoskodást igényel.
A különcök és a szorongók, ha nehézségekkel szembesülnek, összeütközésbe kerülnek másokkal, általában bezárkóznak, visszavonulnak saját világukba. Elszigeteltségük enyhítése érdekében olykor maguk keresnek megoldást bajaikra.
A színpadiasak viselkedését kevéssé, szélsőséges esetben jószerével nem befolyásolja a bűntudat, a szégyen visszatartó ereje. Őket nemigen terhelik lelkiismereti aggályok. Szenvedélyesen törtetnek céljaik felé, s nem ritkán gátlástalanul kihasználnak másokat. Elégedettek magukkal, önszántukból ritkán kérnek segítséget.
Ösztökélheted őket, hogy változzanak meg, feltételeket szabhatsz nekik, szembesítheted őket viselkedésük következményeivel, és hátat is fordíthatsz nekik. Döntésüket azonban – megváltoznak-e vagy sem – tiszteletben kell tartanod.
Jogod van ragaszkodni érzéseidhez, gondolataidhoz és véleményedhez. Másokat szintén megillet ugyanezen jog. Ám senkinek nincs joga kényszeríteni a másikat, hogy úgy érezzen, gondolkodjon, ugyanazon véleményen legyen, mint ő.
Kiskorú gyermekeidet kivéve nem vagy felelős felebarátaid, szeretteid sorsáért. Ne vállalkozz lehetetlen igényeik kielégítésére, ne próbáld őket megmenteni. Nem az ő boldogulásukra kell elsősorban gondot fordítanod, hanem a magadéra. Tudod talán, hogyan segíthetnél? Mert a lelkes szándék önmagában nem elég a sikerhez. Segíts előbb magadon – fejlődj, tanulj, vedd kezedbe sorsod irányítását –, s majd meglátod, mit tehetsz másokért.
Ádám László
EZ IS ÉRDEKELHET: