A babaként elhagyott albínó lány, akiből divatmodell lett

A „Xue” jelentése hó, a „Li” pedig gyönyörű, illő neve az albinizmussal született modellnek, aki a nevét 16 évvel ezelőtt kapta egy kínai árvaházban. Xueli hozzájárul ahhoz, hogy a világ véleménye végre megváltozzon az albinizmusról, és példa azok számára, akik másnak tűnnek, mint a modellipar elérhetetlen normái.

Xueli nehezen kezdte az életet. Az albinizmust Kína egyes részein még mindig átoknak vagy balszerencsének tekintik, ráadásul Xueli a kínai egygyermekes politika idején született. Csecsemőként egy gyermekotthon előtt hagyták, de 3 éves korában egy holland család örökbe fogadta .

Xueli 11 évesen kezdett modellkedni édesanyja divattervező barátjának. Ez indította el karrierjét.

Az albinizmus, ami egy genetikai állapot, a látás különböző mértékű romlásával jár. Xueli is csak 8–10%-ot lát a világból, emiatt a fotózások során gyakran lehunyja a szemét, mert számára a fény túl erős.

Xueliben mély nyomot hagyott elhagyása és az, hogy az iskolában gyakran kiközösítették, de állítja, bár nehéz volt, ezektől az élményektől erősebb lett.

A kritikus modellvilág ellenére a kínai albínó lány széles körben sikeres. Alig 16 évesen már megjelent a nagyobb kiadványokban, köztük a Vogue-ban. Képeit múzeumokban is bemutatták, és különféle divatmárkáknak is dolgozott már.

Xueli egyelőre nagyon élvezi a forgatásokat, fotózásokat, de a modellkedés nem életcélja. Állítja, önbecsüléséhez nem kell ez a szakma, önszeretete belülről fakad, nincs igénye az ilyen elismerésre.

„A divatipar kritikus ipar, olyan normákkal, amiket senki sem tud elérni. Nagyon jó, hogy az iparág mostanra olyan modelleket is bemutat, akik mások. Más színűek, esetleg fogyatékkal élők, és nem túl soványak.”

– mondja Xueli.

Mindenki egyedi, bármilyennek is született – ez Xueli mottója.

A fiatal lány közösségi oldalát arra használja, hogy felhívja az albinizmusban szenvedők figyelmét és segítse őket. 

„A fogyatékossággal élő vagy másképp kinéző embereknek is magabiztosabbnak kell lenniük abban, hogy bármit megtehetnek és elérhetnek.”

– állítja.

Azt sem akarja, hogy modelltevékenysége albínó nőként sztereotípiák közé szoruljon.

„Az albinizmussal élő modelleket gyakran sztereotipizálják, ezért ők szinte mindig angyalok vagy szellemek, és ez elszomorít. Különösen azért, mert mélyíti azokat a meggyőződéseket, amik veszélyeztetik az albinizmusban szenvedő gyermekek életét olyan országokban, mint Tanzánia és Malawi. ”

– mondja.

Azt szeretné, ha a média hangot adna azoknak, akik történelmileg hangtalanok voltak. Hiszi, hogy minél több ember érzi magát képviselve, és minél több társadalom megtanulja elfogadni a sokszínűséget, annál befogadóbbak leszünk.

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.