A szomorúság, a fájdalom és a könnyekre fakasztó költő édesapja is művész volt. Megszállott Kossuth rajongóként faragta az országon belülre és kívülre a nagy magyar férfiú szobrait. Egy műve ma is áll Clevelandben. Odáig talán nem ért el híre annak, hogy Debrecenben egy szobráért kontárnak kiáltották ki és kiforgatták szájából a kenyeret.
Tóth Árpád persze még apja művészi felemelkedése idején született, egészen pontosan 1886. április 14-én.
Felnézett szülőjére, szeretett volna nyomdokaiba lépni, csak gyenge testalkata és keveset bíró tüdeje gátolta ebben. Így aztán nem is próbálkozott a sok porral járó hivatással. Helyette az irodalom felé fordult, és a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be. Elvégezni azonban nem tudta, mert apját közben az előbb említett fiaskó miatt nem alkalmazták többé sehol. Később kiderült, nem az alkotásával volt baj, hanem politikai érdekellentétek kereszttűzébe került, de ez őt nem vígasztalta.
Árpádot sem, mert bár már megjelentek versei a Hétben, elindult a költői létbe vezető ranglétrán, vissza kellett fordulnia, hogy eltartsa szüleit. Újságírónak állt, politikai publicisztikákat írt, ez pedig rányomta lelkiállapotára a bélyeget. Persze így is küldött verseket Pestre, a Nyugat és az Est című lap pedig rendszeresen le is közölte azokat. Az irodalmi közeg befogadta, főleg azután, hogy mivel megszűnt az aradi lap, aminek dolgozott, visszakerült Pestre.
Pesten pártfogásba vette Hatvany Lajos, és mikor kiderült gyermekkora óta egyre komolyabbá váló tüdőbetegsége, szanatóriumból- szanatóriumba küldte. Mikor jobban lett az Esztendő című lap munkatársa lett. A szerelem is utolérte, de abban sem volt semmi igazán szenvedélyes. Az ő lelke a nyugodt, csendes egybekapcsolódást bírta el, de így is írt nejének, Lichtmann Annuskának halhatatlan csodaszép költeményeket. Hamarosan megszületett lánya, Eszter is, akiből szintén költő és műfordító lett, és később apja hagyatékának gondozója.
Az első világháborúnak pacifistaként és gyenge egészségügyi állapota miatt, csak szemlélője volt, de tollával küzdött ellene. Az őszirózsás forradalmat üdvözölte és később a Vörösmarty Akadémia titkára lett. 1921-től tüdőbetegsége újra legyűrte és utolsó éveit Újtátrafüreden töltötte a tüdőszanatóriumba.
Gyermekének felemelkedését és róla írt könyvét már nem érhette meg. Mindössze 42 évesen hunyt el a Nyugat első nemzedékének Schopenhaueri hagyományokat követő költője.