Táncolnál velem?

Anna az íróasztalánál ült, és egy üres fehér papírlapot bámult a monitorán. Csak a kurzor villogott. Ott volt az érzés benne, de nem tudta virtuális papírra vetni.

Halk kopogás hallatszott. A testvére, Petra lépett be a szobába.
– Nem zavarok?
– Dehogy!
– Mit csinálsz?
– Szerettem volna megörökíteni egy történetet. Vagy inkább megfogalmazni egy érzést. De nem megy.
– Iszunk egy pohár bort?
– Nem, most még az sem esne jól.
– Nekem sem. Mi a történet?
– Ha el tudnám mesélni, akkor már leírtam volna.
– Rendben. Miért akarod leírni, ha nem tudod?
– Meg akarom őrizni emléknek, de nem tudom, hogy hol kezdjem.
– Akkor kezd a végén! Mi lenne az utolsó mondat?
– Talán az, hogy elvarázsoltál. Fülig szerelmessé tettél.
– Ki a szerencsés?
– Nem én mondom, hanem ő nekem.
– Akkor mesélj róla.
– Ez is nehéz. Egyszerűen csak ott állt előttem.
– Akkor szerelem volt első látásra?
– Nem, dehogy!
– Akkor?
– Felkért táncolni.
– Ez olyan romantikus!
– Nem, nem az. Nemet mondtam.
– Micsoda?
– Nem tudok táncolni.
– Imádsz táncolni!
– Az nem ugyanaz.
– Akkor mi történt?
– Kitartó volt. Magabiztos. Figyelmes.
– És jóképű.
– Persze, az is. Odanyújtotta a kezét. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy velem akar táncolni. Nagyon zavarban voltam. De annyira jól vezetett! Imádtam a táncot, az érintését, a lényét, az egész estét.
– Az egész estét?
– Hááát, az első az egy rövid tánc volt. Elkértek tőle. Annyit még tudtam neki mondani, hogy tíz perc múlva mentsen meg.
– Ez vicces. És megmentett?
– Három perc múlva ismét a karjaiban voltam.
– Megcsókolt?
– Nem.
– Kár.
– Én csókoltam meg. Örültem, hogy visszatalált hozzám.
– És hogy reagált?
– Figyelj, ez nem egy szerelmes, happy end történet. Felkavart, de nincs miről mesélni. Ennyi!
– Akkor miért nem egy olyan történetet írsz, ami könnyen megy? Ahol visz magával az esemény?
– Mert én róla akarok írni. A vele töltött rövid időről. Csak nem megy.
– Jó. Akkor csak mondd el, ami még eszedbe jut.
– Alig beszéltünk. Csak táncoltunk. Éreztük egymást. Láttam a szemében, hogy tele van kérdésekkel, de nem tette fel őket. Én tudni akartam, hogy miért én? De hallgattam.
– Belezúgtál nagyon?
– Ezt inkább ne kérdezd. De lényegtelen. Nem válok el.
– Miért?
– Imádom a férjemet.
– És őt?
– Ő nem is létezhet.
– Azóta találkoztok?
– Nem. Hajnalban megváltozott a tekintete. Átélt velem valamit, de elengedett. Tudta, hogy el kell engednie.
– Te sem keresed?
– Nem.
– Ezt kimondtátok?
– Nem volt mit.
– Fáj?
– Majd belehalok.
– Sírtál, amikor elsétált?
– Esett az eső. Attól is lehetett vizes az arcom.
– Egyszer még megkeresed?
– Nem. Csak szeretném leírni, hogy sose felejtsem el.
– És mi lesz az első mondat?
– Te is elvarázsoltál. Fülig szerelmessé tettél.