Kicsúszott a kezemből a pohár és hangos durranással landolt a földön. A szilánkok körülbástyáztak, nem tudtam hogyan lépjek ki úgy közülük, hogy ne menjen egy se a talpamba. – Mindegy. Inkább a testem fájjon, mint a lelkem. – gondoltam és egy szökkenéssel elértem a konyha pultja mellett sarokba állított seprűm.
Megszűnt létezni a világ, nem emlékeztem rá, mit csináltam egy pillanattal korábban.
Amíg igyekeztem feltakarítani a romokat, életem széthullása is valósággá vált bennem.
– Vége. – gondoltam. Hét évet egy tollvonással elintéztek. Messziről mintha egy hangot is hallani véltem volna, aztán megvilágosodtam. A főnököm, Andi még mindig vonalban volt.
– Ne haragudj, de a hír letaglózott. – kaptam fel a telefont.
– Sajnálom Tünde. Az elbocsátásod nem az én döntésem volt.
Miután biztosítottam róla, hogy tudom, hogy a cég gazdasági helyzete miatt lettem kitessékelve, elköszöntünk. Aztán lehajoltam egy nagyobb szilánkért, amit előzőleg nem vettem észre.
– A rohadt életbe! – kiáltottam fel. – Hát ezt érdemlem?!
Annyi év túlóra, hajtás után, egy elbocsátás vár rám hétfőn. Merthogy a főnöknőm azért hívott fel, hogy előre közölje ezt velem. Nem én vagyok az egyetlen, másoknak is leállítják a projektjeit. Nincs pénz. Inkább félbehagyunk mindent. Nem számít mennyi idő és energia volt bennük.
Ez is érdekelhet: Földalatti délibáb
Pedig még egy hónappal ezelőtt is, mikor először reppentek fel hírek arról, hogy elbocsátások lesznek, engem megnyugtatott a főnököm. – Tünde te biztonságban vagy, fontos projekted van, azt biztos nem állítják le.
Mégis leállították, s most mehetek amerre látok. Vajon tudta már akkor is, csak nem akarta, hogy félgőzzel dolgozzam?
Ezernyi kérdés, akkor jelentéktelennek tűnő apró részlet ugrott lelki szemeim elé. S minél több kocka állt össze bennem, annál biztosabb voltam benne, a főnököm már tudta, hogy mennem kell. Az elkeseredést felváltotta bennem a harag. Ami aztán talpra is állított.
– Menjen mindenki a fenébe! – kiáltottam fel és bekapcsoltam a rádiót.
Don’t give up… énekelte valaki a készülékben. Nincsenek véletlenek, gondoltam, épp erre jutottam én is. Nem adom fel, nem zuhanok össze. Csak egy pohár tört el, nem az életem hullott darabjaira. Addig nem nyugszom, amíg másik munkát nem találok, talán jobbat is, mint amim most volt!
Ez is érdekelhet: Már nem szeretlek