Thor alias Chris Hemsworth

Játszott már istent és agyatlan szépfiút. Megmutatta a rettenthetetlen és a humoros oldalát is. Testvérei is színészek lettek, pedig szüleik nem ezen a pályán tevékenykednek. Igaz, először ő is profi szörfösnek készült, mert alighogy megtanult járni, már a hullámokat szelte.

Chris Hemsworth 1983. augusztus 11-én született Ausztráliában.

Édesanyja angol irodalom tanár, édesapja szociális segítő. Nagynénje hozzáment Rod Ansellhez, akiről Krokodil Dundee alakját formálták meg. Egyként maga a nagynéni író, szóval igazi irodalomszerető családról beszélünk. Talán ezért is nem lepődött meg senki, mikor Chris a színművészetire jelentkezett, mert a szörfözés egy idő után már csak második helyet foglalta el szívében.

Nem nyerhetsz az életben, ha elveszted a fejed.

Hemsworth, mint annyi ismert ausztrál sztár egy sorozatban kezdett először játszani. Három évet töltött a tévék képernyőin. Aztán jelentkezett a Star Trek mozifilmben egy szerepre, s felvették. Ekkor már egy amerikai ügynöke volt, aki által megismerte Elsa Patakyt is.

A Star Trekben bár csak kicsi szerephez jutott, ahhoz mégis elég volt, hogy felfigyeljenek adottságaira. Talán a következő Brad Pittet is meglátták benne, ki tudja? Mindenesetre a mennydörgés és vihar istenét, Thort biztosan (bár majdnem öccse kapta meg először a szerepet), mert 2010-ben főszereplő lett nem kisebb név, mint Sir Anthony Hopkins oldalán. Chris betört Hollywoodba és a Marvel Univerzumban is helyet kapott.

Sir Anthony Hopkins és Chris

Akkor már egy ideje Elsával randevúzott. A nála hét évvel idősebb színésznőt öt hónap után eljegyezte, s tizedik hónapfordulójukon elvette feleségül. Nemsokára kislányuk is született.

Még be sem töltötte a 30. évét, de már mindene megvolt ahhoz, hogy elégedett legyen az életével.

Aztán meg pláne, hogy felkérték játssza el Thort a Bosszúállók című filmben. A pörölyforgató isten, a Vasember, Hulk és Amerika kapitány mellett is aratott persze. Innen nem volt megállás számára. Kipróbálta magát horrorfilmben is. Aztán újra Thor bőrébe bújt, aminek örülhetett, mert a mostohatestvérét játszó Lokival jó barátságot kötött az első rész forgatásán.

Mire a második rész is megjelent, ikrekkel bővült családja. Kislánya akkora már szörfözött, s biztosított mindenkit, hogy a fiúk is, amint járni tudnak, rá lesznek téve a deszkára. Közben a filmezésről sem feledkezett meg. S újabb oldalát mutatta meg a közönségnek. Autóversenyzővé alakult át, s Niki Lauda esküdt ellenségét hitelesen formálta meg.

nejével és kislányával

Aztán megnevetett minket a Szellemirtók női változatában bár sokan nem szerették a filmet (pedig szerintünk vicces volt), de Chris, mint agyatlan szépfiú jól domborított. Majd Hófehér mellett lehetett a Vadász, aki elrabolta a női szíveket. Na persze a sci-fi műfajról sem feledkezett meg. A Sötét zsaruk legújabb változatában lett férfi főszereplő. Azért, hogy aztán Jay és néma Bob nagyon agyatlan filmjében is feltűnjön.

Ez is érdekelhet: Egy szerencsés szélhámos:Robert Downey Jr.

Bár még mindig nincs negyven éves, már senkinek sincs kétsége afelől, hogy tehetséges színész. Akkor is, ha megválasztották kétszer is a világ legvonzóbb férfijának. Őt ez nem igazán hatja meg, mert boldog házasságban él, s gyermekeinek szenteli szabadidejét. Az már jobban foglalkoztatja, hogy minél többoldalú színészként érvényesüljön, s eddig úgy tűnik, jó úton is halad afelé.