5+1 randi ötlet- OTTHONRA

A kialakult helyzetben a szakértők szerint is a legjobb, amit tehetünk, ha otthon maradunk.

Persze sokaknak a munka folytatódik, és a feladatok nagy súllyal nehezednek rájuk, de az otthon maradottak is olyan aggodalmakkal szembesülnek, melyekkel eddig nem kellett, éppen ezért feszültebb lehet mindenki a kelleténél.

A stressz faktor jelenleg mindenkinél igen magas – azonban tudni kell, hogyan kapcsoljunk ki, hogy ne golyózzunk be teljesen! Igen, muszáj, hogy a jelenlegi körülményekhez képest néha kicsit elvonatkoztassunk, és egymás felé forduljunk.

Ez is érdekelhet: 6 MÉRGEZŐ SZOKÁS, AMIT MINDENKÉPP EL KELL ENGEDNI

Tehát lopj egy pici romantikát te is a magad és a párod életébe, egy cseppnyi örömöt a hétköznapokba!

Íme, néhány ötlet, amikkel garantáltan nem fogsz majd mellé!

  • JÁTÉKOS ESTE!

Most komolyan, ki mondta, hogy a felnőttek nem játszhatnak néha? Vegyétek elő a szekrényben porosodó játékkonzolt, és hívjátok ki egymást egy Super Mario-ra! Bontsatok ki egy üveg bort, szeleteljetek fel hozzá egy kis sajtot, és indulhat a kártya party! Vagy szedjétek elő a társast, és versenyezzetek a célig! Legyen egy nyeremény is, amiért érdemes lehet minél előbb célba érni! (Mondjuk, a nyertes választhasson zenét az esti huncutkodás mellé)

  • ÁRAMOT KI!

Nem csak spóroltok azzal, ha minden áramot lekapcsoltok egy estére, de el is vágjátok magatokat egy kicsit a külvilágtól és a hírektől, ha a wifi-t is leállítjátok egy időre. Telefonokat is félre, és indulhat a móka! Gyújtsatok néhány gyertyát, és beszélgessetek! Elevenítsetek fel néhány szuper emléket, vagy nosztalgiázzatok a megismerkedésetek pillanatairól! Figyelem: legyen szabály, hogy aznap este semmilyen negatív dolog, munka, vagy pénzügyek nem jöhetnek szóba! Úgy lesz az igazi!

  • KITALÁLÓS!

Tudjátok, van az a játék, amiket az esküvőkön előszeretettel játszanak a friss házasok. Háttal ülnek egymásnak, és egy bizonyos kérdésre ki kell találni, hogy a pár tagjai közül kire jellemző leginkább az állítás. Otthon ezt csináljátok úgy, hogy összeszedtek nagyon sok állítást, lehetőleg minél izgalmasabbat. Töltsetek ki magatoknak egy pohár bort, vagy amihez kedvetek van, és aki igaznak érzi az állítást magára nézve, iszik egy kortyot. Persze mindkettőtökre nézve igaz lehet egy-egy dolog. Vagy csak kérdéseket válaszoljatok meg egymásról, és húzzátok a strigulákat, ki tud többet a másikról! Aki hibázik, iszik. Játékra fel!

  • KÓSTOLGATÁS!

Ehhez a mókához vegyetek elő minden földi jót, amit otthon találtok, és egy keveset szortírozzatok szét apró tálkákban. Valamelyikőtök kösse be a szemét, és üljön szembe a párjával, aki pedig kisebb falatokat kóstoltasson meg a másikkal. Ki kell találni, mit ízlel éppen a játékos, akinek be van kötve a szeme. Ehhez vegyetek elő egy darab papírt és tollat, és jegyezzétek fel, hogy ki mennyit talált ki a falatok közül. A nyertesnek találjatok ki egy nyereményt… mondjuk választhassa ő ki, hogy mit eszik le a másikról a játék végén.

  • SZEREPJÁTÉK!

Írjatok fel kis cetlikre olyan szituációkat és helyeket, amelyek beindítják a fantáziátokat. A fő mozgató rugó legyen az, hogy el kell játszanotok, mintha idegenek lennétek egymás számára, és most találkoznátok először, de az erős vonzalom miatt máris a hálószobában vagytok. Lehet ez a szoba egy hotelben, vagy egy orvosi rendelőben, vagy akár egy táncos rendezvény helyszínén – ezeket írjátok fel egy cetlire, és bízzátok rá a sorsra, hogy épp melyiket húzzátok! Próbáljátok meg a lakást minél inkább a helyszínhez adottan berendezni, és az sem árt, ha beöltöztök a szerep kedvéért. Egy kevés párbeszéddel is érdemes feldobni a dolgot, vegyétek elő színészi oldalatokat! Garantáltan érdekes élmény lesz mindkettőtöknek!

+ 1 ÍRJATOK BAKANCSLISTÁT!

Fő az optimizmus! Vegyetek elő egy papírt, és írjátok össze azokat a dolgokat, amiket szeretnétek még együtt csinálni a jövőben! Lehet ez étterem, amit eddig még nem próbáltatok ki, vagy extrém sport, mindegy, csak olyan legyen, ami újdonság számotokra. Ugyanezt tegyétek meg helyekkel, ahova szeretnétek elutazni. Elő a laptoppal, és gyűjtsetek össze az adott városról, országról mindenféle adatot, ami jól jöhet majd az utazáshoz: hotelek, éttermek, árak.

Egy-egy ilyen játék felpörgetheti a monoton kapcsolatokat, hétköznapokat, ne feledjétek őket – vegyétek elő alkalomadtán és dobjátok fel magatok és egymást!

Kiemelt kép: Andrea Piacquadio , Pexels

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.