Az erős nő 7 ismérve

Van, aki fél erejétől, mások irigylik, ezért ellene fordulnak, támadják. Ő azonban nem törődik ezekkel. Fellépéséből árad a határozottság, az energia. Az életet nem csak véletlenszerűen éli, hanem előre tervezi. Nem csak hagyja magát sodorni az árral, hanem tesz magáért. Mellette mindenki érzi, semmi nem történhet, amivel ne tudna megbirkózni.

Észreveszi a lehetőségeit, megéli az álmait, s közben támasz környezetének az élet bármilyen viharában. Igen, ilyen az erős nő.

Ez is érdekelhet: Egy erős nő ha búcsút int

Számára semmi sem fontosabb, mint az őszinteség. Mindig azt mondja, amit gondol, és azt is cselekszi, amit mond. Hiteles, önazonos lelke mást nem is engedne számára. Tudja jól, jobb az igazat mondani, mint valaki érzéseivel játszani. Bár ritka az őszinteség manapság, ő egyike azoknak, akik továbbra is hűek magukhoz és másokkal mindig egyenesek, bármi is az ára.

Az erős nő teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mit akar az élettől, és azzal is, hogy azt hogyan lehet elérni. Nem is elégszik meg kevesebbel, és azt sem hagyja, hogy bármi vagy bárki visszahúzza. Irigylésre méltó magabiztossággal minden útjában álló akadályt legyőz a vágyaiért. Ez a függetlenség benne rejlik. Hisz magában.

Az erős nő pontosan tudja hol tart, és hova akar eljutni az életben. Ezért aztán soha nem hasonlítja magát másokhoz. Megérti, hogy mindenki a saját egyedi útját járja, és az összehasonlítás olyasmi, ami csak lehúzza az embereket.

Ő csak egyetlen dologgal törődik: önmagával, és azzal, hogy olyan ember legyen, amilyen mindig lenni akart, és ez neki elég.

Az erős nő soha nem kéri a kitüntetett figyelmet, ami amúgy is mindig önkéntelenül is rá irányul, csak a kölcsönös tisztelet az, amire szüksége van. Bárhová megy, mágnesként vonzza az embereket, mert ereje mellett vicces, magabiztos és elragadó. Ha valahol mégis azt érzi, nem akarják őt és a jelenlétét, egyszerűen elsétál. Tudja és érti, hogy a tisztelet minden kapcsolat alapja. Ezért képes arra is, hogy a mérgező emberektől távol maradjon.

Ez is érdekelhet: AZ ERŐS NŐ INKÁBB EGYEDÜL VAN, MINT EGY GYENGE FÉRFI OLDALÁN

Az erős nő nem fél kimutatni az érzéseit. Ez az egyik a sok lenyűgöző tulajdonsága közül. Nem érzi attól gyengének, sebezhetőnek magát, hogy bepillantást enged a lelkébe. Amit mutat, az mind ő maga. Még akkor is, ha sír, erős marad.
Nem fél hibázni sem. Beismeri ha valamit rosszul csinált, s vállalja a következményeket.

Az erős nő a baráti társaság nagy kirakójában a fő darab, az, ami nélkül a kép sosem lesz teljes. Ő a bástya, akire mindig számítani lehet, aki a legjobb tanácsokat adja. Ő a tökéletes váll, hogy sírjon rajta, akinek fáj a szíve. Jól érti, mások mit éreznek, s emellett kiváló hallgatóság, akinek ereje az elesettet is megerősíti.

Az erős nő minden érzést mélyen megél, ezért is tudja mások helyébe beleképzelni magát. Szívét nem rágja a keserűség, tudja, a harag káros, ezért megbocsát. Ugyanakkor nem engedi, hogy az, aki megbántotta, még egyszer megtegye. Így tartja meg az egyensúlyt.

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.