Madonna – A hírhedt szupersztár

Személyiségében ötvöződik Marilyn Monroe érzékisége Marlene Dietrich hűvös tartózkodásával és Mae West pimasz stílusával. Egy született marketingzseni, aki mindig tudja, hogyan manipulálja a médiát, s a közvéleményt. „Minél hírhedtebb vagy, annál több munkád lesz.” – mondta egyszer. Így aztán mindent és mindenkit felhasznált, hogy a csúcsra jusson.

Madonna Louisa Ciccone 1958 augusztus 16-án született egy Olaszországból emigrált apa és egy francia-kanadai gyökerekkel rendelkező anya harmadik gyermekeként.

7 testvérrel együtt nőtt fel. Mindössze öt éves volt, mikor anyja meghalt mellrákban, s onnantól kezdve ő vigyázott testvéreire mindaddig, amíg apja újra meg nem nősült – amit 33 évig nem tudott neki megbocsátani.

A sivár valóság elleni menekülésként kezdte bújni a hollywoodi sztárok életrajzát, s aztán úgy döntött, hogyha felnő szupersztár lesz.

A középiskolában már feltűnő ruháival, s magatartásával vált ismertté. Az érettségi után ösztöndíjjal jutott be a Michigani Egyetem táncművészeti fakultációjára, balett órákat akart venni, de tánctanára meggyőzte, hogy neki táncos karriert kell befutnia, így New Yorkba költözött úgy, hogy azt sem tudta hol fog aludni.

Egy fánkárusító boltban dolgozott, s mellette meghallgatásokra járt. Nagyon szegény volt, előfordult, hogy a szemétben keresett ételt magának, barátai legnagyobb megrökönyödésére, de állta a sarat.

Ez is érdekelhet: A nő, aki mindenét adta, hogy szeressék – Marilyn Monroe

Egyik férfit a másik után bűvölte el, így jutott el egyszer vokalistaként Ozzy Osbourne egyik koncertjére. Aztán fél évig Párizsban, fél évig New Yorkban dolgozott, mint táncos egy francia disco művész turnéján. Közben találkozott a Breakfast Club zenekarból Dan Gilroy-jal, akivel viszonyba kezdett. Elkezdett énekelni, mert úgy érezte táncosként nem tud elég kiemelkedőt nyújtani.

Megtanult gitározni és dobolni is, majd jött Mark Kamins dj és lemez producer, akinek megmutatta egy dalát, amit Dannel írtak, s megkapta élete első lemezszerződését.

24 éves volt mikor megjelent első kislemeze az Everybody, amely önmagában nem volt nagy durranás, viszont Madonna különc öltözködésével és polgárpukkasztó viselkedésével sok tini lány bálványa lett. Két évvel később jelent meg a Like a virgin, s ekkor már keresztekkel a nyakában, szőkített hajjal, necc harisnyában vonaglott. Erotikus kisugárzásával, erőteljes, ellentmondást nem tűrő modorával mindjárt szexuális forradalmárnak kiáltották ki.

26 évesen úgy döntött ő filmezni fog. Kisebb szerepet kapott a Megőrülök érted és a Kétségbeesve keresem Suzant című filmben, majd a Material girl című számának forgatásán találkozott Sean Pennel, akivel szenvedélyes viszonyba kezdett.

Egy évvel később össze is házasodtak, bár személyiségük nagyon különböző volt. Sean sosem szerette a felhajtást maga körül, az újságírókkal sokszor került összetűzésbe, míg Madonna minden alkalmat megragadott, hogy a sajtó felfigyeljen rá- ezzel is erősítse nevének fontosságát.

Sokan kételkednek abban, hogy Madonna szerette-e Seant, vagy csak ő is egy figyelemfelkeltő elem volt életében. Az biztos, hogy férje által játszhatott a Sanghai Express című filmben, amit a Beatless egyik tagja George Harris rendezett.

Négy év után el is váltak, igaz, ezt megelőzően már a rendőrség ment ki hozzájuk, mert Madonnát megkötözte férje, s bántalmazta – amit később a nő letagadott. Sajnálta Seant, nem akart neki ártani. Ő ekkor már egyébként is ifj. John Kennedy oldalán vigasztalódott.

Madonna ezek után a nála 21 évvel idősebb Warren Beattyvel randevúzott, akinek hála játszhatott a Dick Tracy filmben, miközben zenei karrierje is szárnyalt. Kijött a Like a prayer, amiben kereszteket éget, és az oltáron vonaglik.

A film megbukott az új albuma szárnyalt, s Madonna leforgatta a Madonnával az ágyban című dokumentumfilmjét egy koncertkörútjáról. Majd megírta a Sex című könyvet, amelyben szexuális fantáziáját tárja fel, s megjelentette Erotica című albumát is. A közönség besokallt tőle, nem akartak róla tudni. Unták és már csak nagyon közönségesnek tartották őt.

Minél hirhedtebb vagy, annál több munkád lesz.

1995-ben már gyermeket akart, ezért mikor egy alkalommal összefutott Sean Pennel, megkérte legyen gyermeke apja, de az nemet mondott neki. Madonna ismét a munkába menekült, megjelentette a Bedtimes Story albumát, amelyben gyakorlatilag szerelmet vall rajongóinak, s ami új korszakot nyitott számára, mert egy letisztultabb, csendesebb, s egy kicsit szemérmesebb Madonna született meg akkor.

Egy Central Parkbeli futás közben látta meg Carlos Leont egy padon ülve. A férfi fitneszedző volt – gyakorlatilag egy senki – Madonna mégis meghívta őt egy kávéra. Járni kezdtek, miközben Madonna élete legnagyobb filmszerepére készült. Egyik példaképét, Eva Peront formálhatta meg a filmvásznon. A film forgatásának utolsó heteiben derült ki, hogy terhes – ekkor éppen Budapesten vettek fel jelenetek a filmhez – de Madonna becsülettel befejezte a forgatást, bár ez a filmje sem lett átütő siker.

1996 október 16-án szülte meg első gyermekét, Lourdest, s végre megnyugodott.

Összebarátkozott Elizabeth Taylor színésznővel, akit nagyra tartott. Liz hatására a kabbala vallás felé fordult. Ennek a misztikus vallásnak a nyomán született meg a Ray of light című albuma, amelyben már egy sokkal kiforrottabb hangzás jellemezte Madonnát – ez köszönhető volt az Evita forgatása alatt vett énekóráknak is.

2000-ben újra filmszerephez jutott a Második legjobb dolog című filmben. Aztán megjelent még egy albuma a Music, s találkozott az épp ismertté váló Guy Ritchie-vel, aki a Ravasz az agy és két füstölgő puskacső filmmel akkor lett ismert. A sok dühös, törtető és bizonytalan férfi után egy igazi gentleman került az útjába. 2001 augusztus 11-én megszületett Rocco nevű fiuk és év végén a pár összeházasodott, s Angliába költözött.

2003-ban annyira stagnált karrierje, hogy az akkori tini sztárokkal kooperált, hogy felszínen tartsa magát. Ezzel egy időben meglovagolta az új zenei irányzatokat is, s elindult a Re-Invention koncertkörútjára. Új dokumentumfilmet is készített I’m going to tell you a secret címmel. 2004-ben bekerült az UK Music Hall of Fame-be Elvis Presley és Bob Marley mellé, majd 2006-ban megkezdte a történelem legsikeresebb koncertturnéját a The Confession Tour-t, amellyel 200 millió dollárt termelt.

2006-ban egy jótékonysági szervezetet alapított (Raising Malawi), s elindított egy örökbefogadást egy kisfiúért, ami végül 2008-ban sikerült neki. Újabb lemezt adott ki a kor elvárásainak megfelelően, amivel bekerült a Billboard 100 öröklistáján a 37-ik helyre.

Ez is érdekelhet: A polgárpukkasztó végzet asszonya – Marlene Dietrich

2008 év vége nem volt Madonna kedvenc éve, elvált Ritchie-től, visszament az államokba, és megnyitott egy sor fitneszközpontot szerte a világon.

Majd 2011-ben rendezőként is kipróbálta magát a Wallis Simpson életéről szóló filmben – amely ismét bukás lett.

Madonna manapság kiáll a vélemény és szólásszabadság mellett, az AIDS elleni kampányban 1990 óta részt vesz, s 4 gyermeket örökbefogadott. Folyamatosan lépést tart a trendekkel, így él túl. Lépett már fel fiatal pop ikonokkal, rap sztárokkal. 2016-ban nagy visszhangot váltott ki a nők helyzetéről szóló beszédével. 2017-ben Lisszabonban költözött Trump miatt. Rocco, Guy Ritchie-vel közös fia elköltözött tőle, inkább apjával él. Lourdesszel – aki csak Madonna felügyelete alatt áll – jó kapcsolata van. Talán ő az egyetlen, aki Madonna szívéhez igazán közel került.