A középkor legismertebb, egyben legtragikusabb kapcsolata volt az övék.
Pierre Abélard a XI-XII. században, Párizsban élő híres filozófus volt, tanítványai áhítattal néztek fel rá. A filozófia mellett teológiával is foglalkozott.
Tanítói évei alatt találkozott Héloise-zal, aki nemesi családból származott. Ennek fényében nem szerethetett volna bele akárkibe, mint ahogyan férjhez is csak olyan emberhez mehetett volna, aki pénzügyi szempontból előnyös helyzetbe hozhatja családját.
Ez is érdekelhet: Híres szerelmek – Hürrem és Szulejmán
Héloise igazi középkori szépség volt, ám külső adottságai mellett intelligenciájával és műveltségével már serdülő korában is kitűnt.
18 éves volt, amikor Abélard tanítványa lett, nagybátyja, Fulbert jóvoltából. S eme találkozás mindkettőjük életét örökre és visszafordíthatatlanul felforgatta.
A férfi azonnal beleszeretett a lány szépségébe, eszébe, a nő pedig felnézett az okos, szenvedélyes természetű férfira.
,,Megláttam, megszerettem, és úgy döntöttem,
hogy elnyerem a szerelmét.”
Abélard-nak ez sikerült is, s mivel nem tudtak sokáig ellenállni egymásnak, a nő teherbe esett. Héloise menekülőre fogta: vidékre utazott a férfi tanácsára, ahol a legnagyobb titokban összeházasodtak.
Ám ekkorra már mindkettőjük jó híre odalett. Kisfiúk megszületése után Héloise zárdába vonult, hogy édesapja haragját mérsékelje, de Abélárd nem úszta meg ekkora büntetéssel.
Fulbert és néhány cimborája erőszakkal megfosztották férfiasságától, mert attól féltek, hogy újra a lány közelébe próbál férkőzni. Abélard megtörten vonult be a párizsi Saint-Denis bencés apátságba.
Mindketten Istennek szentelték életüket, azonban megfeledkezni sohasem tudtak egymásról.
Levelezni kezdtek, s levelezésük darabjai a világirodalom leghíresebb szerelmi vallomásai közé tartoznak ma is. Ezeket a leveleket könyv formájában kiadták később, azonban az eredetieket már nem találni sehol.
Héloise küldte az első levelet, mikor szomorúan tapasztalta, hogy a férfi nem írt neki:
„Írhatunk egymásnak; ilyen ártatlan örömöt nem tagadhatnak meg tőlünk.
Ne veszítsük el közömbösségből az egyetlen boldogságot, amely megmaradt nekünk, az egyetlent, amelyet gonosz ellenségeink sem ragadhatnak el tőlünk soha.
Olvasni fogom, hogy Ön a férjem és én is az Ön feleségeként írom majd alá a levelem.”
Abélard először nem válaszolt túl lelkesen, mert úgy vélte, szent kötelességük van, a múltat el kell feledni, s Istent szeretni tovább feltétlenül, de Héloise nem tágított. Megpróbálta emlékeztetni a férfit egykori, heves szerelmükre… Az utolsó levélben a férfi mégis arra kérte, ne áltassák tovább egymást, zárják le a beszélgetést.
A levelek eredetiségéről sokáig folytak viták a tudósok között. Abélard megtörten, szinte remeteként élte le életét a bencés kolostor falai között, ám filozófusként, és főleg teológusként rendkívüli módon hatott korára, s az egyház szemében is nagy tekintélynek örvendett.
Abélard 1142-ben hunyt el, életének 63. évében. S akárhogyan is zárta le kapcsolatát a nővel, utolsó kívánsága mégis az volt, hogy Héloise mellé temessék.
21 év múlva, a nő halálakor örök nyugodalmat leltek egymás mellett, ám sírjuk pontos helyéről máig nincs tudomásunk. A párizsi Pére Lachaise temetőben emeltek számukra síremléket, mely a mai napig igen látogatott.
Egy meg nem élt szerelem története ez, két tragikus sorsé, akiknek annyi volt a bűnük, hogy egymásba szeretettek…