Gurul a humorkocsi. És átgázol rajtad – könyvajánló

ARADI TIBOR-VARGA FERENC JÓZSEF: MONDOM A FERINEK, TIBI

Már a neve is fülig húzza a mosolyt az arcomon, és bevallom, a borító sem okoz csalódást.

De miről szól a kötet?

Hadd kérdezzek valamit: Mi történik akkor, ha két humorista összeáll, és egyesíti szellemi Jedi-erejét?
Elárulom! Olyan hatással lesz ránk, hogy még egy sajton található luknak is azt mondjuk majd, én vagyok apád.
Mi történik akkor, ha két humorista egybeteszi, ami sütnivalója csak van: összes humorélesztőjét és poénsütőporát, és megkínálnak minket a végeredménnyel?

Akkor kérem szépen jön a Komorrontás.

A rosszkedv elszáll, és nevetve fogjuk a hasunkat, azért is, mert közben szépen kapunk gyomrosokat is. 

Aradi Tibor és Varga Ferenc József mindent elmesél fergeteges duójukról, mely évek óta járja az országot és a webet. Hogyan ismerkedtek meg, hogyan ismerték meg őket, és miként lettek olyan népszerűek, hogy még az internet is bemondta, milyen viccesek.

A könyv igazi intellektuális roadshow, utazás a két humorista koponyája körül, mely során még közelebb kerül hozzánk ez briliáns stand upos páros.

A könyves utazás során kiderül, hogyan kerül reklám egy temetési beszédbe. Miképpen született meg Kókusz alakja azon a bizonyos piacon, ahol véletlenül ott maradt a mikrofon. Miért ír minden verset Donászy Magda.

Aradi Tibor és Varga Ferenc József huszonöt éve szórakoztatja közönségét. De kik is ők valójában? A pincér és a tanár? A sofőr és a vezetni nem akaró? A szkeptikus és a hívő? A gyermekes és a gyermektelen? Tűz és víz?

Ebből a kötetből nem csupán két humoristát ismerhetünk meg, de az elmúlt negyedszázad magyar kabarékulisszái mögé is bepillanthatunk. Hogyan épül fel egy szórakoztató műsor, milyen volt a Mikroszkóp Színpad fénykora és hanyatlása, hogyan lesz valakiből manapság humorista…

Az Aradi–Varga-duó megpróbálja a lehetetlent: úgy elmesélni kettejük történetét, hogy közben nem a botrányra fókuszálnak. Nem szeretnék ráborítani a bilit a szakmára, de nem hallgatják el azt sem, ha valami nem tetszik nekik, s mindeközben önmagunkkal is kritikusak. Persze az az olvasó is jól szórakozik majd – rosszul szórakozni ugyanis képtelenség –, aki a „hülyeségükre” kíváncsi: helyenként abszurd, máshol bölcselkedő, néhol blőd, másutt éretten közéleti, vagyis meglehetősen eklektikus humorukra. És akinek ez sem elég, az egy különös autózáson is részt vehet, ahol világmegváltás közben Aradi Tibor néha keményen beszól az elé tolakodó autósoknak.

Megijedni nem kell, a vége úgyis happy end lesz!

Aradi Tibor 1971-ben született. Hosszú ideig felszolgálóként dolgozott, később a Szeszélyes évszakok állandó szereplője lett, s közben fellépett a My Cream együttessel. 2002-ben a Mikroszkóp Színpad tagjai közé hívták. A Magyar Televízió Humorista kerestetik című műsorában második helyezést ért el. 2015-ben megkapta a szakma legnagyobb elismerését, a Karinthy-gyűrűt.

Varga Ferenc József 1972-ben született. Végzettsége szerint tanár és idegenvezető. A kilencvenes évek közepétől fellépett a Rádiókabaréban, majd a Mikroszkóp Színpad tagja lett. 2012-ben Karinthy-gyűrűvel ismerték el munkásságát. Eddig két könyve jelent meg.

Gyakran fellépnek stand uposként, és az ATV-ben 2017-től látható AradiVarga Show is nagy népszerűségnek örvend.

Fotó: Jaffa

Idézetek:  

„Itt találták fel az Enter-billentyűt. Ennél a fánál.”

„Ferinek is van jogsija, de autója nincs. Azt mondja, tök felesleges dolog az autó, ha busszal vagy velem eljut bárhová.”

„Két nagyon hasonló és nagyon különböző ember beszélgetését örökítjük meg. Feri tanár volt, én meg levespostás. Köznyelven pincér. Bár én jobban szeretem a hivatalos megnevezést, a felszolgálót. A kettő ugyanaz, de a luxusprostituált is jobban örül, ha kurva helyett örömlánynak hívják. Egy jó szinonima olyan, mint egy vásárolt kutyabőr.”

„Nem véletlenül mutatjuk be magunkat Tibivel az országszerte ismeretlen humorista megjelöléssel.”

 „Huszonöt éve ismerem Ferit… Józsit. Mindegy, hagyjuk! Tizenöt éve dolgozunk együtt szorosabban, azaz duóként. Nemrég megkérdezte egy újságíró, hogy mi az Aradi–Varga Show (ez egy műsor az ATV-n) sikerének a titka. Megleptem, mert más választ várt. A siker titka, hogy fordítva működünk, mint a duók nagy része. A hosszú közös munka nem távolított el minket egymástól, inkább közelebb hozott.”

„Na, hát így lettem humorista, mert ugye mi a frász lenne egy ilyen hülyekölökből?”

„Most tényleg rászabadítjuk az olvasóra az összes gimis infantilizmusunkat?”

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.