Nem merek elaludni. Most nem. Mert ébren is ajkadat érzem ajkamon, ezért már rettegek, mi történne, ha átlépnék veled az álmok mezejére. Annyira sóvárgom utánad, hogy már attól verejtékben úszom, ha csak rád gondolok. Hiányzol és akarlak… mindennél jobban.
Mióta az életembe léptél, tested vonzása alól nem tudok szabadulni.
Az illatodtól úgy megrészegülök, hogy rongybabaként omlok karjaidba.
A szemed úgy megigéz, hogy szívem egy ütemet is kihagy. Be kell vallanom: a szenvedélyem lettél, rabod vagyok.
Ez is érdekelhet: EGY SZENVEDÉLYES HÁZASSÁG MARGÓJÁRA
Sosem leszel közömbös nekem és ezt te is tudod. Mégis úgy teszek, mintha képes lennék élni nélküled. Aztán meglátjuk egymást, s arcodon olyan mosoly villan, mint mikor Micimackó megtalálja az utolsó csupor mézét.
Ha végigsiklik tekinteted rajtam, érzem, hogy kívánsz.
Te is próbálod visszafogni magad, s úgy tenni, mintha nem akarnál magadévá tenni, de hazudni sosem tudtál. Az ösztönöddel küzdesz, de azzal szemben csak ideig-óráig lehetsz nyertes. Te magad árultad el: az irántam érzett éhségedet másokkal nem tudod csillapítani, s minél inkább elfelednél, annál inkább velem akarsz lenni.
Az elválás mindkettőnket földre vetett már egyszer.
Ezért azzal hitegetjük magunk, hogy a szívünket nem vihetjük a kéj oltárára többet. Pedig lemondani egymásról éppen olyan káros nekünk, mint a szenvedélyes öleléseink.
Mindezek ellenére, én érzem, ha választanom kellene, én azt választanám, hogy eggyé válásunkba fulladjak bele, s ne abba, hogy nem vagy velem és nem érhetek hozzád többé.