Neked a szenvedély kell, nekem a szeretet. Neked az őrület kell, nekem a nyugalom. Én a biztonságot keresem, te a tűzzel játszol.
Én vagyok a Hold, te vagy a Nap, így mindig csak az égbolt peremén találkozunk.
Mióta megismertelek, minden olyan kiszámíthatatlan az életben. Nem tudom, merre vezeted életünk kormányát és milyen álmokat próbálsz velem valóra váltani holnap. Mindig figyelnem kell, és résen kell lennem, mert hajlamos vagy vakon lépni az élet sakktábláján. Én meg reszkethetek, mert ha elbuksz, akkor nem csak magaddal rántasz, de nekem kell majd téged újra talpra állítani is.
Hányan, de hányan mondták nekünk: Ne menj hozzá. Ne vedd el. De nem hallgattunk senkire.
Ezért az sem számított, hogy a kezdetektől fogva öltük egymást kint az utcán, a barátok előtt és a négy fal között.
Mindig elfelejtettük harcaink, mert olyan édes volt a kibékülés és olyan forró az ágyunk.
Az őrületed most is magával ragad még, de lassan el is emészt engem. Ki gondolta volna, hogy a szenvedélyed másodlagossá teszi a szeretet fontosságát bennem?
Mégis így történt, igaz, talán ezt is akartad a kezdetektől fogva.
Mert csak látszólag voltam én erősebb, hisz végül olajat öntöttél a nyugodt víz felszínére és a tűz utat tört magának.